Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)
Fábri Anna: „de mi ez valósághoz képest…” Mikszáth a fotográfiáról, a fotográfia Mikszáthról
szétvert kávéházi termek képei töltik meg a választások utáni napok újságjainak oldalait. És nemcsak nagy horderejű társadalmi vagy politikai eseményekről tudósítanak efféle képek, hanem bálokról és más, szelídebb rendezvényekről is. Sőt bepillantást engednek a magánvilágba is: a fényképészek ellátogatnak a hírességek (írók, művészek) otthonába, megörökítik a berendezést, az ihletadó környezetet, az alkotás „szentélyét” vagy „műhelyét”, lencsevégre kapják a családtagokat. Mennyire mások ezek a képek, mint a korábbi, jobbára ötlettelen portrék, amelyek a fényképész műtermében készültek, amelyeket a lapok egy része még a 80-as években is előszeretettel közölt átrajzolt alakban! Szívesen írattak melléjük a szerkesztők kísérőszöveget, olykor Mikszáth is papírra vetett ilyesmit, 1882-ben például Márkus Emília Kozmata által készített felvételéhez a Koszorú számára. • • • Pályája kezdetén, 1873-ban a fotók történetelőhívó erejére építve szerkesztette meg A fotográfiák regénye című elbeszélését, amely öt portré leírásával tár az olvasó elé egy szomorú, és tanulságosnak szánt históriát. Ha a történetet magát kevéssé képes is a mai olvasó éreklődéssel követni s az előadásmód sem ragadja magával, némi kárpótlásra találhat a fényképezésről mint konstrukcióról szóló mondatokban. Mikszáth a fényképész új, bár virtuális valóságot teremtő működését később is - s nem is egyszer - bemutatja műveiben. A saját ábrázatomról című humorisztikus írásában szerepeltetett portréfényképész például elhivatottan adja át a jövőnek a jelent. Kétely nélküli önbizalommal „dolgozza ki” a pillanatot az örökkévalóság számára. A lefényképezett - maga az író - azonban feszélyezetten és idegenül vesz részt a megörökítés procedúrájában, s már előre eltávolodik éppen készülő portréjától. A műteremben, a fotóapparátus két oldalán elhelyezkedő személyek között - rideg utasítások és együgyű kérdések elhangzása után - szó esett a rossz aláírással vagy címmel, illetve aláírás nélkül közölt képekről is, amelyek a tévedés vagy a képzelgés által értelmezve, új személyazonossággal kezdik meg életüket a nagyvilágban. S ez - ha szó szerint nem is hangzik el - felveti az elkészült fotó és a lefotografált személy azonosíthatóságának kérdését: voltaképpen ki is az ott a képen? Ez az elbeszélt fotózás a valóságban is végbement: az ekkor készült kép ismertette meg a Koszorú irodalmi események és személyek iránt érdeklődő közönsé7
