Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Korszakok, korszakváltások Illyés Gyula költészetében (1920-1939)
Fordulat Zengővárkonyban A Szálló egek alatt — az epikai triptichont nem számítva — a harmadik verseskötete Illyés Gyulának. A három részre tagolódó könyvről már Gaál Gábor megfigyelte, hogy vezérszólama a Magyarok címet viselő harmadik. Itt is találunk gyermekkorát, sőt születését felidéző költeményt - Egy sápadt nő egy kis szobában hazalátogatásának, édesapjával való találkozásának, együtt-dolgozásának idilli képét - Fűrésze lés -, azután a hatvan évesen elhunyt apa haláltusáját ábrázoló verset (Távozó). Érdekes, hogy az Oda egy hivatalba lépő afgán miniszterhez címzettjét gúnyosan „papá”-nak szólítja —; az 1931-ben írt vers természetesen nem egy külföldi államférfihoz, hanem a Bethlent felváltó Károlyi Gyula grófhoz szól, aki a költő apjánál egy évvel volt fiatalabb. Muca, Illyés első felesége, életük e szakaszában ihleti a költő férj legszebb szerelmes verseit — A hirtelen nyárra, Testvérek, Dél —, de hogy a boldogság nem zavartalan, első szétválásuk emlékverse, a Minden mi elválása i?, bizonyítja. A kis cselédlányra gondolok című versében nagyanyja egykori úrnőjénél tett látogatásukkor azzal távozik, hogy „Nem, nem bűnös itt senki. / De bocsánat mégsem lesz hetediziglen.”25 Illyésnek a harmincas évek elején írott epikus műveit a Puszták népe elő- hangjaként interpretáltuk. A kocsis csak állt című verse — a gazdatiszt által megfenyített kocsisról — szinte a jeles mű részleteként olvasható. A költő ezekben az években életformává alakítja a tolnai falvakba, ifjúsága színterére tett látogatásait, ahogy Érkezőben — távozóban című versében olvassuk: „Mert nem akartam soha is mást, Csak elmenni és visszajönni, ölelkezve búcsúzni s boldog viszondátásban ölelőzni.”26 Fordulat akkor következik be, amikor Fülep Lajos meghívására Zengővárkonyba, e Mecsekben lévő kisfaluba látogat, 1932 nyarán. Itt és a környező falvakban a magyarság pusztulását, a helyükre beköltöző német telepesek folyamatos térnyerését tapasztalja. Ezt fogalmazza majd meg az 1933 szeptemberében nagy visszhangot kiváltó Pusztulás című tanulmányában a Nyugatban, versben pedig az Ének Panno'niárv/ban, amelyet 1932-ben írt és Fülep Lajosnak ajánlott. A vers végén van egy pillantása a föld uraira is, akik hatalmukat az idegenné váló falvakban is átmentik, megőrzik: „Zajlik a táj és némul a magyar! Csak urai vígadnak még dicsőén. Eb ura fakó! — reszkethet a föld, ők fentmaradtak még minden időben.”27 Az 1933-ban írt Magyarok című költemény Illyés valódi ódája. A Pákócif-ének és a Zrínyi első és második énekében szinte a herderi jóslatot elfogadó Kölcsey Ferenc hangján szól a magyarság pusztulásáról: 25 Illyés Gyula: Szálló egek alatt. Bp., [1935], 65.1. 26 I. h. 78. 22 I. h. 110.-83-
