Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Kassák és Móricz Zsigmond

parasztok, a világ dolgai felől nagyjából tájékozódott földművelő népség, akik nem rabszolgái a földnek, hanem művelői, ősi szokásból és praktikusan átgondolt céllal.”

Olvassuk tovább: „Újság kevés jár a faluba, de elég gyakori az a ház, amelynek kitárt nagy ablakain át széthangzik a rádió szava, magyarul, németül, szlovákul és más nyelveken is, s az ember elcsodálkozik fölötte, hogy itt, majdnem az isten háta mögött, az egész világ érverését hallani. Ezek az emberek összeköttetésben vannak az emberiséggel, figyelemmel hallgatják a távoli üzeneteket, és egymás között úgy beszélik meg országok sorsát, háborúk eshetőségeit, mint ahogyan valamikor a fonókban a boszorkánymeséket mesélték el egymásnak.”

Kassák ezután rátér — Móricz Zsigmond dicséretére: „Itt élek közöttük, de kissé távol az ő életük sodrától, oldalt kint a parton, életüket nem élem a maga teljességében, de mindazt, amit tesznek-vesznek, ami jó és rossz történik körülöttük, eléggé közelről és eléggé közvedenül figyelem. S mennyire sajnálom, hogy ilyen gyámoltalan vagyok írásaimban, és nem vetekedhetem jó barátommal, Móricz Zsigmonddal, akiben a látott és hallott élet pillanat alatt irodalommá változik át, s egy sornyi jegyzetből a hajnali órákban megszületik a mű, amely irodalmi alkotás és társadalmi dokumentum is egyben.”

Kassák a továbbiakban — tán hogy megmutassa, ő is képes „a hallott élet” irodalommá formálására — egész legendát költ Móricz tíz évvel korábbi sellyei látogatásáról. Ezt a szerkesztő csillag alatt úgy kommentálja: „Amit az író képzelőereje átélt, az történelem. Én azonban még nem voltam Vágsellyén. — M. Zs.”

Szakítsuk félbe Kassák riportjának olvasását. Sellyei József 1940. szeptember 3-i levelében magyarázza a téves információt:

Kedves Zsiga Bátyám,

Kassák nem tőlem, hanem dicsekvő Édesanyámtól szerezte értesülését. Anyám úgy akarta neki tudtára adni, hogy nem ő az első Nagyember, aki fiával jóban van: elsorolta néki az írókat, akik már megnéztek hétköznapjaimban. Két ember nevét összekeverte Anyám: Barta Lajost Móricz Zsigmonddal. A dolgot én akkor láttam, amikor Kassák már megírta szép írását. Nos, én nem javítottam ki hibás értesülését: 1. olyan plasztikus képet föstett (!) Zsiga bátyámról, hogy azt nem akartam leradírozni; 2. Kassák napilapba szánta az írást, ahol én - gyarló ember vagyok - mért ne engedtem volna meg Zsiga bátyámmal való reklamírozásomat. De lám, fátum: éppen Zsiga bátyám folyóiratában jön az írás, a megfestett író cáfolatával. Bocsásson meg nékem Zsiga bátyám, ha kellemeden érzést fakasztott benne ez a dolog. Szánom és bánom.

Nagy szeretettel: Sellyei Jóska105

A riport folytatásában Kassák valósággal ódái hangon szól informátoráról, fiatal barátja édesanyjáról, aki - karján unokáival - a termékenység szobrát példázza: „így szeretném látni valahogyan a magam öregségét is, felnőtt gyerekeimmel és cseperedő unokáimmal körülvéve...” Elragadtatása tovább fokozódik, amikor társnőjével tanúja lehet egy tehén nehéz ellésének. Idézzük Kassák himnikus kommentárját: „örülnék neki, ha csak halványan is meg tudnám sejtetni az élet nagy misztériumát, amely az őstermészetből fakad, s amellyel mi, emberek olyan gyarlón és tehetetlenül állunk szemben.”

A tudósítást így összegezhetnénk: Kassák Vágsellyén előhívta gyermekkori emlékeit, és megpróbált egy Móricz feltételezett elvárásainak megfelelő „falukutató” riportot írni,

'05 PIM M. 100/1907/2.-241 -