Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Kassák és Móricz Zsigmond

ímpresszionisztikusan. Kassák gyakran hasonlít irodalmi alkotásokat festményekhez, és zenei párhuzamokkal is szívesen él. Móricz szerinte itt Szinyei Merséhez áll közel.5

Visszatérve a vizsgált szöveghez: Kassák Adyt közelebb érzi magához, mint Móric- zot. „Móricz egysíkúbb, könnyebben ádátok rajta. Adyban van valami démonikus, valami leleplezheteden, valami kiismerheteden, s elsősorban ez az, ami foglalkoztat engem.” A következő mondat kissé meglepő: „Ady tragikus ember, Móricz magyar író.” Kassák 1912-ben még nem látja, „milyen súllyal és merre fejlődik” Móricz pályája. Rá, mint pályakezdő íróra elsősorban a nyelvezetével hat. Stílusát tisztának, keménynek és világosnak látja, míg „Ady szavai iszaposakQ”. Móriczcal kapcsolatos állásfoglalását így zárja: „érzem, hogy valamennyien az árnyékába kerültünk.”6 Ez az állítás ma már nem kíván kommentárt.

A Ma 1917. május 15-i számában Mácza János tanulmányát olvashatjuk Móricz Zsigmondról. Kassák, mint láttuk, önmagával is viaskodva alakította ki a maga ifjúkori Móricz-képét; Mácza öt esztendővel később már jóval magabiztosabb.

Mácza szerint Móricz „írásai ott kapcsolódnak az irodalom fejlődésvonalába, ahol az a romantika részegségétől a natúréhoz tér vissza, s a siránkozó optimizmus tógájába[n] profétáskodik.” írásainak legfőbb hibája: „alakjainak belső megdolgozadansága. Nála a teljes ember fogalma belefúl az emberi karakter fogalmába, s a karakter karikatúrahajlamosságába. [...] Alakjai fél- vagy háromnegyedemberek maradnak, akik mint az életbe kapcsolódó egyedek sohasem állhatják meg a helyüket: csak a környezetükben s a környezetükből élnek. A szempont egyszögűségében pedig típusokká [...] szigetelődnek.” (Mácza remek megfigyelését Móricz típusalkotó készségéről már régóta írásművészete pozitívumai között tartjuk számon!)

Mácza, miután megállapítja, hogy Móricz legfőbb témája a paraszt, a kisember — akihez egyedüli szociális vonatkozása a passzív szeretet —, kijelöli helyét a hasonló törekvésű írók között: „A régiek hazug romantikájától [Móricz különbözik]: igazságra törekvésével; Gárdonyi szentimentális, beteges-pózos pepecselésétől; erejével és egészségesebb voltával; Tömörkény lapos szárazságától: életes frissességével. És itt hagyja el őt a szociális tömegéletbe szerveseden embereivel: Barta Lajos.”

Mácza ezután ismét szemrevételezi Móricz 1917-ig írt műveit, hogy háborús elbeszéléseiről kijelenthesse: „Abba a szenvedélyes ember-magasságba felszobrosodónak, melyben a háború gyötrő nagyságát szeretnénk irodalomba nőve tudni, csak a Szegény emberek c. novellájának acélos plasztikájú alakjait látjuk.”7

Nagyon érdekes Kassák Lajos véleménye a Barta Lajos-Móricz Zsigmond párhuzamról. A már idézett Kifejlődés című könyvében ő is állást foglal:

„Barta Lajos szintén a parasztokról ír, s úgy érzem, nagyobb szociális érzékkel, mint Móricz, mégis úgy látszik, hogy megkésett, nem fog tudni olyan egyenes vonalban fölfelé emelkedni, mint az elődje. S szerintem ő sem az igazi parasztok szószólója. Móricz parasztjai hetykék és hivalkodók, a nőstényei olyanok, mint a szaporán tojó tyúkok, a híméi olyanok, mint a megvadult fajdkakasok. Barta Lajos parasztjai álmosak, lefáradtak, s nagyon közel állnak a vidéki kispolgárhoz. Ha az író nem írná meg róluk, hogy paraszti ruhában járnak, hogy vernek és aratnak, nem is ismernék rá bennük a parasztra. Barta

5 Kassák Lajos: i.m. 111-112.

6 Uo. 112.

7 Mácza János: Mórica Zsigmond. Ma, 1917. május 15. 98-99.1.-219-