Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője. Utószó. Egy levelezéskötet tanulságai

sá formálj a-alakítsa át. Ezért várta el Móricz Virágtól, hogy berlini egyetemi hallgatóként megismerkedjen a könyvszakmával, ezért íratta be középső leányát, Gyöngyit a közgazda- sági egyetemre. Vagyis a részvénytöbbség megszerzése után a Nyugat kiadóhivatalának átvételét tervezte. Egy, már e kötetünk lezárása után előkerült, Móricz Virágnak írt 1931. július 30-i levelében olvassuk: „Gyöngyi most mindennap bejár Pestre. Hugó elsején szabadságra megy tíz napra, s azalatt ő lesz a Nyugat feje.” NB. A levelet Móricz a csehszlovákiai Bejére, Szent-Ivány József címére küldte leányának, aki művészettörténeti doktorátusához gyűjtött anyagot a felvidéki templomokban, és — előfizetőket próbált szerezni a Nyugatnak. Leányait egy évvel később fizetett alkalmazottként beállította a Nyugat kiadó- hivatalába, melynek munkájával — jogosan — elégededen volt. Minden törekvése megbukott azonban a Gellért-fivérek — Oszkár és Hugó — szívós ellenállásán.

A Gellért-eset a legsikeresebb. Móricz, belefáradva a Nyugat fenntartásáért folytatott emberfeletti munkájába, 1933. február 7-én lemondott részvényeiről Babits Mihály javára. Babits nyomban átadta részvényeit Gellértnek, akivel szerkesztői szerződést kötött. így 1933. február 7-én Gellért Oszkár lett a Nyugat-részvények kétharmadának birtokosa — egyharmada Fenyő Miksáé maradt — és gyakorlatilag a Nyugat főszerkesztője, bár ezt a kolofon sohasem jelezte. Ő vette át Móricz feladatkörét, a szépprózai rovatot, a versrovat és a kritikák, illetve az esszék szerkesztési feladata pedig megmaradt Babitsnak. Gellért Oszkárnak továbbá sikerült az, ami Móricznak nem: a Nyugat mint családi vállalkozás. A kiadóhivatal vezetője öccse, Gellért Hugó maradt, majd annak 1937-ben bekövetkezett halála után a fia, ifjabb Gellért Oszkár töltötte be e feladatkört.

Móric% és Babits

Két szerkesztő, kétféle életszemlélet, kétféle esztétika, két dudás egy csárdában. Babits: poéta doctus, européer, „könyvember”, a szó legjobb értelmében vett urbánus. Móricz: őserő, a magyar ugar, a valóság leképezője, ezért találja majd meg helyét — Erdei Ferenc szavával — a népi írók élén. Természetesen minden meghatározás, irányzatba sorolás sántít, és épp a legnagyobbaknak szűk a „kaloda”. Babits is az európaiság és a magyarság szintézisére törekedett, és Móricz Zsigmond se volt unius libri homo. De nézzük talán meg, mint látták ők egymást, és milyennek látta őket a kortárs-tanítvány, a Babitstól Mó- riczhoz megérkező Németh László.

A magyar esszé egyik csúcsa Móricz Zsigmond Babits Mihállyal a Garda-tón című írása. A Babits Emlékkönyv számára készült, Illyés tapintatosan a Magyar Csillagot ajánlotta, de közben Móricz lehozta saját folyóiratában, a Kelet Népében. Egy 1913-as itáliai találkozásukat meséli el az író, feleségét, Jankát is megszólaltatva, s a pergő dialógusban hamarosan elvek és. eszmék csapnak össze. íme: „Az én életembefn] egész kövérségében benne van, mondjuk, Ady is, Babits is. Borzasztó nehéz volna jellemezni, mi ez a kövérség, ha absztrakt kifejezésekkel akarnám közölni. Elég az, hogy Jankával egy egész életet betöltő harcra szerződtünk, s ebben a harcban Ady az én pártomon volt, Babits a Jankáén.” Vagy: Babitsot „...minden zavarta, ami nem irodalom.” Továbbá: Bartók és Kodály „...a magyar psziché felé mélyítették el a poézis mezejét, ahogy Babits a világkultúra felé nyitogatta a magyar literátori távlatot.”8

8 Móricz Zsigmond: Tanulmányok. I. Bp., 1978. Szépirodalmi Kk. 965-979.1.-187-