Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Nagy László indulásai. 1946-1949

Mindjárt az első vers visszakapcsol az 1947 áprilisában megjelent Hüsvét tájánhov.: ebben is, abban is Busa és Sörös a két ökör neve, bizonyára az iszkázi Nagy-portáról. De milyen eltérő a szövegkörnyezet! Míg a Hús vét táj áriban idilli kép közepén jelennek meg: „a foldfia csak szfintogat, sorokat húz régi könyvbe, tükröspartú barázdákban himbálózva jár az ökre, s tán így beszél: ez a dolga a parasztnak, az ökörnek, sír az iga, hull a könnye a Busának, a Sörösnek ” A Rohadt ZSUPP alatt szinte forradalmi hangvételű: „Harangoznak, zeng a levesnóta mindenkinek, bőg a Rusa, Sörös kokas-levessel nem állunk ma szóba fehér ebéd lesz bővizű, tökös mégis lobognak, mint az üstököf’ Ez utóbbi vers ékezet nélküli, legalábbis a sorok végén. Majdnem teljesen ilyen az Oreganyám és a Gyík is. Vagyis a költő versei külalakjának míves megformálására is ügyel már. A Húsvét táján utolsó szakasza alliterációzuhatagai Babits hatásáról tanúskodnak. Néhány hónap múlva éppen Csokonait olvas a kollégiumban, amikor a hadügymi­niszter kocsit küld érte: első találkozása Veres Péterrel életre szóló élmény a fiatal költő számára. Ennek kiváltó oka: Veres Péter a Valóság 1948-as májusi számában olvasta F. Nagy László néhány költeményét, s meg akart ismerkedni a szerzővel. Mit olvasott a pa­rasztpárti hadügyminiszter a népi kollégiumok folyóiratában? A versek címe: Tavaszi dal, Akaratlanul is, Reggeli előtt, Figyelmeztetés, Zuhatag. Ezek bizony a Parasztpárt szellemiségét hordozó versek. A Tavaszi dal egyenesen parasztpárti himnusz is lehetne: pártom te kardos angyalom öledben én se alkatom, tüzes csikódat ellopom kényesek kertjét tipratom”- aminthogy annak is készült, a Parasztpárt elnöke is úgy olvashatta, ezért a népi kollégista költőért küldött miniszteri kocsi. Nagy László korai verseit, pályakezdésének vers-útköveit azonban ajánlatos történelmi kronológiával a kezünkben olvasni. A Valóság 1948. májusi száma első közleménye a költő Májusfák című költeménye, s a hét fiatal köl­tőt bemutató blokkban tőle még a Hamupipőke is olvasható, a június szám már többek között Aczél Tamás Az egyesülésre című versét közli, amely a lassan érlelődő folyamatot befejező kommunista-szociáldemokrata pártegyesülést, a kommunista párt — más néven ugyan, de — korláüan térnyerését üdvözli. Nagy László búcsúverse e korszaktól — és az egy hónap múlva megszűnő Valóságtól: a Dunántúli béke.-98-

Next

/
Thumbnails
Contents