Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Lengyel Menyhérttel
Beszélgetés Lengyel Menyhérttel Kérdező: Vezér Erzsébet Budapest, 1967. szept. 30. Vezér: Maga 1919-ben azt írta a Nyugat Ady-emlékszámában, hogy már kassai újságíróként figyelemmel kísérte Ady nagyváradi tevékenységét. Milyen emlékei vannak ebbó'l az idó'bóí? Lengyel: Kérem szépen, Ady a legsajátosabb, legkülönösebb zsenije volt, van, és lesz a világnak. Vezér: Köszönöm. Lengyel: De d, mint ember sokakat valósággal félrevezetett. Mert emlékszem, hogy gyakran vacsoráztam vele és egy nagyváradi újságíróval a New York kávéház mellett egy kisvendéglőben. En ott ültem csendesen, és ők ketten beszélgettek, pontosan úgy, mint a közönséges pesti újságírók: rosszakat mondtak másokról, csepültek másokat, satöbbi. Ha Adyt ebből a szempontból nézzük, hát igazán nem volna róla írnivaló, viszont amit o leírt, az szerintem különbözött hétköznapi egyéniségétől. Mert ez olyan volt, mint egy sugallat, mintha a háta mögött egy zseni állna, és az sugallná a verseit. 0 mint ember szinte különválva élt a verseitől. Hogy ez akkor tévedés volt, arra csak később, majdnem most jöttem rá. Ugyan írtam róla újságíró koromban a kassai Századokba., ami egy nagyon érdekes folyóirat volt, ahova a fői- városi nagy írókról és újságírókról közöltem cikkeket, például — ezt mellékesen mondom — Molnár Ferencről írtam egy cikket, amelyikben az állítottam, hogy nem Molnár a nagy író, hanem Bródy Sándor a nagy író. A Molnár elolvasta Pesten és ezután mindig attól tartott, hogy én ó't valamikor meg fogom támadni, és végig a legjobb barátságban maradt velem, amit ennek a cikkemnek köszönhetek. Adyról sem nyilatkozhattam, mint emberről úgy, ahogy ő azt megérdemelte volna. Később rájöttem, hogy ez az Ady emberként is olyan zseniális volt, 63
