Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Darvas Lilivel

elójátszani? En nem tudtam németül még egy verset sem. Akkor egy jelenetet elmondtam, s abból ő nem értett semmit, de az volt az érzé­se, hogy jó anyag vagyok, és leszerződhetett. Akkor még nem mentem, mert Ferivel voltam összebarátkozva, de késeibb mégis elmentem. Josefstadtban laktak, mindent tőle tanultam. Én sohase jártam színi­iskolába, Góth Sándoréknál tanultam nyolc hónapig privát növendék­ként, mielőtt felléptem. Amit a színjátszásból tudok, és amit használ­tam egyáltalán, azt Reinhardttól tanultam és Molnártól. Jó iskola volt. A klasszikus iskolát, a métier-t Reinhardttól tanultam. Szerencsém volt, d nagyon szeretett engem, és egyik nagy szerepet kaptam a má­sik után. Mikor megtanultam németül, nagy ambícióval mindent ját­szottam. Egész életre szóló nagy barátság volt köztünk. En is szeret­tem, ő is szeretett. Mikor meghalt Amerikában, én voltam mellette. 0 előbb ment ki, mint én, előbb Hollywoodban élt, később New York­ban. En összekötő voltam. Volt egy nagy produkció egy Irving Shaw- darabban, amit ő rendezett, és én voltam az asszisztense. Vezér: Még a hitleri időkben. Darvas: Előbb. Az egy külön állás volt. Azután előkészítettük a Szép He­lénát. Azt akarta, hogy menjek át rendezőnek. Azt mondta, amit ő tud, azt megtanítja nekem. Ezt nem lehet megtanulni. Ez az ő zsenialitása. En mindenesetre vele voltam. Hetvenedik születésnapját még együtt ünnepeltük a fiaival szeptemberben, s októberben meghalt a hotel­szobában. Vezér: Molnár és Reinhardt hogy állt a filmmel? Darvas: Reinhardtnak reménytelen szerelme volt a film. Azért ment ki Hollywoodba, mert a színházat unta. A filmbe volt szerelmes remény­telenül. Csinált egy filmet, a Szentivánéji álmot. Gyönyörű részei van­nak, de nem volt anyagi sikere. 0 színpadon a filmet próbálta meg­csinálni. Ferit egyáltalán nem érdekelte a film. Csak darabokat írt. Színdarab író, prózaíró volt. Nem volt filmíró. Kapott ajánlatokat, pró­bálkozott is filmezéssel, hívták sokszor Hollywoodba, mindig játszott a gondolattal. Azt mondta, hogy lehetséges, de nem ment. Én is na­gyon keveset filmeztem. Nekem is a színház volt az első’ és az utolsó szerelmem. És az is marad. 60

Next

/
Thumbnails
Contents