Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal

Zelk: Nem tudok erről. Azt tudom, hogy pályája elején - és még utána is néhány esztendeig —, kevéssé becsülték. Bálint György sokra tartotta. Egy alkalommal Babits Mihály később Baumgarten-jutalmat — nem díjat —, adott Radnóti Miklósnak. Babits Mihály egyik jegyzetében a Nyugatban egy kalap alá vette Radnóti Miklóst Sértő Kálmánnal, megírta, hogy mi minden nem tetszik neki a fiatal Radnóti költésze­tében/’ De úgy tudom, később már megváltozott Babits véleménye, s egy kicsit Bálint György noszogatására is jobban felfigyelt Radnóti költészetére. Nincs emlékem arról, hogy József Attila mennyire sze­rette vagy nem szerette volna. Ennek semmi jelét nem adta. József At­tila kortársai közül legtöbbre Erdélyi Józsefet, Illyés Gyulát tartotta. Éppen a Strakánál eltöltött estén megmondta Szabó Lőrincnek, hogy az akkor frissiben megjelent Te meg a világ című kötete mennyire tet­szik neki, sokra tartja, de valahogy ezt úgy mondta el József Attila, hogy az érzékeny Szabó Lőrincet ingerelte, elhárította magától a dol­got, majdnem olyasmit is mondott, hogy hagyjon kérem békében. Vezér: Kas István, Radnóti és Zelk, ez a hármas szoros baráti kör volt, af­féle irodalmi szövetség? Zelk: A kezdetétől máig tartó barátság ez Vas Istvánnal, bár majdnem négy esztendővel fiatalabb nálam, én két vagy három esztendővel előbb indultam írásokkal. Mindketten elpártoltunk a kassáki avant­gárdtól, és elkezdtünk kötött formában hagyományos verseket írni. Radnóti Miklós és Vas István között nagyon szoros barátság volt, iro­dalmi együttműködés is, aminek nagyszerű emlékét őrzi a közösen készült, mindmáig a legjobb magyar Apollinaire-kötet. Radnóti írt bírálatot10 az első verseskönyvemről, egy Kortárs11 című egyszer vagy kétszer megjelent irodalmi folyóiratba. A bírálatát nem tudom pirulás nélkül említeni ma sem, olyan érthetetlen elragadtatással és agyondi­csérve írt rólam, erról a huszonnégy versről. Vezér: Már csak egyet mondjon meg: milyen volt a viszonyuk a Nyugathoz, hogyan vélekedtek a Nyugatró/? Nem érezték magukhoz közel állónak? Vas például azt hiszem, elég közeli barátságban volt Babitsosai. Zelk: Éppen az ellenkezője az igaz. Vas István számára, de a Radnóti Miklós számára és az én számomra is a megjelenés igazi öröme a 268

Next

/
Thumbnails
Contents