Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Fábry Zoltánnal
Beszélgetés Fábry Zoltánnal1 (Részletek) Kérdező: Vezér Erzsébet Stósz, 1968. június 26. Vezér: Először is arra szeretném kérni, hogy néhány adattal egészítsük ki az irodalmi lexikont. Mi a pontos születési dátuma, mióta él Stószon, hogyan került ide; szóval mondjon valamit az életéről! Fábry: Születtem 1897. augusztus 10-én Stószon, szóval nem „odakerültem”, hanem stószi vagyok, és most ugye, itt élek a nagyapám építette házban. A háború után, 1918 októberében tüdó'csúcshuruttal szanatóriumba kerültem, ott ért a forradalom, és 1919-ben újra felmentem Pestre, az egyetemre. Ott nagyon előkelő helyen laktam, a Margitszigeten, a bölcsészotthonban, amit még a Károlyi-kormány csinált, és ami, azt hiszem a korábbi Kaszinó volt. Es utána az egyetemek nem nyíltak meg, ezért hazajöttem 1919 novemberében. Itt újra megbetegedtem vagy kétszer is, vissza kellett volna mennem Pestre, hiszen januárra volt kitűzve az alapvizsgám, és nagyon érdekes, hogy a Városházán kellett beadni a kérvényt az egyetemi vizsgára, ezt még ma sem tudom, miért. A vizsgát sose tettem le, és ezért mindig valahogy diáknak érzem magam, aki még nem vizsgázott le. Lehet, hogy ezért megyek neki ilyen fiatalos hévvel mindennek, mert mindent meg akarok tudni, és lehet, hogy ez a titka az egésznek. Szóval még nem vizsgáztam. Aztán az orvosok azt mondták, hogy ha megtehetem, akkor legalább három-négy évig maradjak Stószon, fekvó'széken, és ne is gondoljak egyetemre pláne tanári pályára. Na, aztán, mikor letelt a három-négy év, amíg szép, jó páciens voltam, és vagyok még ma is - mostan visszamenni az egyetemre? Akkor nem úgy volt, mint most, hogy harminc-negyven éves korban is egyetemre mennek; akkor hogyha már valaki huszonnégy-huszonöt éves volt, istenkém, most visszamenni az egyetemre? Hát ez valami csúfság volt vagy micsoda. 235
