Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Benedek Marcellel
költeményeinek tulajdonosa, bepörölte a könyv kiadóját a túl sok idézet miatt; az irodalmi szakértő, akit megkérdeztek, pocséknak nyilvánította a művemet, nem is mű, írta róla... Vezér: Ki volt? Benedek: Császár Elemér. Vezér: Annyi baj legyen. Benedek: És a por végül ennek a kritikának ellenére azzal a békés megegyezéssel végződött, hogy a könyv még meglévő hatszáz példányára új boríték került, és mint Athenaeum-kiadvány szerepelt. Akkor úgy látszik, egykettőre „művé” változott. De én mái napig is csak kellemetlen érzéssel tudok erre a könyvemre visszagondolni, és vigaszom, mondom, csak az, hogy két Ady-barát sem tudott soha egymással megegyezni, hogy hogyan is kell Adyt érteni. A lényeg, amit a magam és a többiek Ady-élményéről mondani tudok, hogy egyszerre volt esztétikai és harcos élmény. Adyért, az ő művészi formáiért, mondanivalóiért és szociális fölfogásáért egyaránt harcolni kellett az akkori konzervatív vagy reakciós nemzedékkel. Ezt a harcot különböző eszközökkel, mondom, egymással sem túlságos egyetértésben, de folytattuk évtizedeken át. Es ha most azt kérdezi tőlem, hogy van-e különbség az én nemzedékem és a mai fiatalság, unokáim és egyetemi hallgatóim Ady-élménye között — a legnagyobb különbségnek mindenesetre azt kell tekintenem, hogy ránk nézve Ady szeretete harci kötelesség volt, órájuk nézve egyszerűen egy irodalmi élmény a többi között. Nyilván elismerik és átérzik Ady kiválóságát, kivételes nagyságát is a maga korában és az utána következő korban is, de nem jelenti és nem is jelentheti számukra azt, amit a mi számunkra jelentett: hogy Ady nemcsak költői nagyság számunkra, hanem harci cél is, szociális cél, amelyért még áldozatokat is kell hoznunk. Ilyen érzéssel olvastuk mi Ady verseit, talán ezzel az érzéssel választottuk ki azt is, ami jobban tetszett nekünk, és mondjuk, nem törődtünk annyira A Halál rokonával vagy a „Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba”3 kezdetűvel, mint az olyan versekkel, amelyekben ő ezt a szociális harcot folytatta. Hogy ebben esztétikailag igazunk volt-e vagy sem — ezt most nem akarom itt eldönteni. Tény az, hogy így volt. 21
