Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Ignotus Pállal

titkot. S emlékszem, Jolán mondta, hogy kérte őt: többet beszélj a ma­máról, többet beszélj a mamáról. Azt mondta, hogy semmit sem tud a mamáról; különben is nem a mama érdekelte, hanem hogy honnan le­hetne pénzt szerezni. Rémesen züllött nő volt szegény. Fehér: Igen. Es én is azt hiszem, hogy szárszói visszaesése kicsit annak is köszönhető' volt, hogy két teljesen hajótörött életű ember közé került. (...) Jolán és Bak Róbert levelezéséből következtetni lehet arra, hogy Jolán szerette volna, ha Attila minél előbb zárt intézetbe kerül, hogy őfeljöhessen Pestre. Ignotus: Szóval szegény Szántó Juditnak — aki annyira népszerűtlen, hogy már az ember úgy érzi, meg kell védenie - rettentő sokat kellett kínlódnia József Attilával, hogy rendben tartsa. Büszke volt rá, hogy bár Attila eléggé bolondos és kiszámíthatatlan ember, mindig rende­sen van öltözve és tiszta. Amit nem lehetett csekélység elérni. Ennyi­ben valóban megilletóclötten gondolok rá, és az is biztos, hogy a maga módján, amit hát nem óhajtok politikai analízis tárgyává tenni, elvhű nó' volt. 0 azt tette, amit helyesnek tartott. Barátai közt eléggé köztu­domású volt, hogy őket eredetileg a mozgalom kapcsolta össze, és ké­sőbb az is mind kevésbé. Mondjuk, talán negatívumokban igen. Csi­náltam egyszer egy csínyt, amiről Attila nem tudott előre. Elhelyez­tem egy újsághírt, hogy Attila meg én az építősztrájk idején egy-egy munkás fizetését vállaltuk. Azt hiszem, előre megkérdeztük Hat­ványt, hogy ha erre sor kerül, akkor ő ezt vállalja-e? Azt mondta, ter­mészetesen. De utólag nem is kérték, és nem is fogadták el. Attila és Judit ezen nagyon jót mulattak. A nyomdában sugárzó arccal fogadtak a nyomdászok, és mondtam: erről Rassay nem tud. Hozzá kell tennem objektiven, őmég a munkások pártján állt ebben az ügyben, ahol őket lebolsevistázták azért, mert „bizalmi rendszert” akartak. De hát azért nem szerette volna, ha egy-egy munkatársa egy ilyen kommunista­félével, amilyen Attila..., ha egyáltalán ismerte, összeáll egy ilyen akcióba. Ilyenekben Judit kedves volt, okos, kooperatív, de azt is tudtuk, hogy rettentően nem állhatja őt Attila, rettentően idegen mellette, me­nekült tőle, és ha nincs pszichoanalízis, elvonta volna más. S azt is 207

Next

/
Thumbnails
Contents