Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Benedek Marcellel
Beszélgetés Benedek Marcellel1 Kérdező: Vezér Erzsébet Budapest, 1967. augusztus 7. Benedek: Meg kell vallanom, hogy nem tartoztam azok közé, akik az első pillanattól fogva értették őt és harcoltak érte. Voltaképpen természetes lett volna ez, hiszen esztendőkkel Ady föllépése előtt én már a Tháliának, egy modem irodalmi és művészeti mozgalomnak egyik megindítója voltam, mégis meg kell vallanom, hogy évek teltek el, és én is azok közé tartoztam, akik Adyt érthetetlennek tekintették, és néha gúnyolták is a verseit. A nagy változást szinte dátumszerűen meg tudom állapítani. 1908 nyarán történt Párizsban, hogy Földessy Gyulával, Ady legjobb értőjével együtt voltunk egy este. Omnibuszra szálltunk, és egy párizsi omnibusz tetején magyarázta nekem Az alvó csók-palota című verset, és én ezen keresztül értettem meg egyszerre Ady sajátos szimbolizmusát, amelyhez addig nem jutottam el, noha Baudelaire megmagyarázott szimbólumait értettem és szerettem. Attól a pillanattól fogva láttam a különbséget Ady állítólagos mestere és Ady között, és fölfogtam Ady szimbolizmusának az igazi jelentőségét, s 1908-tól tekinthettem magamat az Adyért harcoló kis hadsereg tagjának. Ez a kis hadsereg arról is nevezetes volt, hogy a harcot nemcsak Ady ellenfelei ellen folytatta, hanem önmagával is, és nem volt két-há- rom Ady-barát, aki egyetértett volna Ady értelmezésében. Súlyos viták voltak, néha veszekedéssé fajuló viták Földessy Gyula és Hatvány Lajos között, és amikor esztendők múlva, a húszas évek elején megjelent az én Ady-breviáriumom.2 Mellesleg szólva az a könyvem, amelyre legkevésbé szívesen emlékszem, mert a legtöbb támadásban volt része, és pedig az Ady hívek részéről is. A könyv összeveszített egy időre Ady Lajossal, Hatvanyval és csak később békültünk meg egymással. Kritika, jó kritika egyáltalán nem jelent meg róla; az Athenaeum, mint Ady 19
