Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Gyömrői Edittel

„Maga azt mondta, bucsuzkodni szeretne. Na tessék.” De azért nagyon szívesen elmegyek, ha maga hív: De akkor hívjon.

Üdvözli József Attila Telefonom: 1-25-8-25 Címem: Teréz krt. 48. II. II.3.

(PIM, V3716/4, autográf tintaírás, 2 oldal)

5.

Estefelé jár. Valaki, akit szeretek, fiú, szalad előttem, én futok utána, hazafelé. 0 eltűnik előlem, egy sarkon. A sarok felé az utón végig deszkák vannak, közülük egyik mozog, nincsen a földhöz rögzítve. A deszkák az ut hosszában vannak. Tólök jobbra telek, sáros. Hirtelen ketten is föltűnnek mögöttem, szaladnak, én megijedek tőlük, mert ijesztően, bátor, friss hangon rám kiáltanak. Szaladtomban kitérek a telekre, ekkor érzem, hogy síkos, sáros. Eztán már otthon vagyok, a szoba kissé rideg, mintha intemátusi szoba volna. /A szoba nem rideg, hanem a berendezése olyan, amilyenre azt szokták mondani „rideg”./ Csalódva veszem észre, hogy a szobában ott van a Laci ágya is, hogy tehát nem egyedül fogok aludni. A ház úrnője a Jolán, belép, a cseléd is, azt hiszem, a Laci is — többen vannak. Én a balkezem gyűrűsujját nézem, mert hirtelen nagyon megcsíp valami, nem látom tisztán, hogy mi. Éles szúrás, csípés hasit belém, le akarom rázni az ujjamról, illetve meg akarom fogni. De nem bírok moccanni sem, mert a Jolán egy széket tart a fejem fölé. Orditok — Vigyázz! Vigyázz! 0 meg sem moccan. Ekkor végre a cselédek előtt elkáromkodom magam: B. meg a k. Úristen, vigyázz! Közben a bogár átmászott valami zöld levélfélén az ujjamról a kezemfejére, és már-már iszonyattal tölt el, újabb cspés[!] ér, de a káromkodás indulatában lehull a bogár. Leesése előtt egy pillanatra olyan, mint egy ici-pici kis rák volna. Leesett a földre és az az érzésem, hogy most már soha többé nem fogom megtalálni. Fölébredtem.

(PIM, V3721, gépírás, 1 oldal)

191