Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Gyömrői Edittel

kozni kell, Hogy mit is akar mondani. Összezavarodik. És ez nagyon tipikus az ilyen betegségre.

Vezér: Németh Andor nyomán ismerjük azt a jelenetet, mikor Attila rátámadt a vőlegényére, Újvári Lászlóra.

Gyomrok Németh Andor összekevert két esetet. Abban, amit ő leír nem volt se boxer, se konyhakés. Attila eljött hozzánk, verekedni kezdett. Én azon igyekeztem, hogy kivigyem őket a rendelőből, mieló'tt a következő' beteg jön. Beküldtem őket a másik szobába, főztem egy kávét, és békésen folytattuk a beszélgetést. Volt ennél egy sokkal nehezebb szituáció is ugyanabban az időben. Egy este ülésünk volt a Kovács Vilmánál. Taxit vettem, hogy odamenjek, és észrevettem, hogy egy másik taxi követ. Tudtam, hogy ez Attila. Alighogy bementem a Kovács Vilmához, három-négy perc múlva jöttek értem, hogy valaki keres. Akkor már mindenki tudott a dologról, és mind azt tanácsolták, hogy ne menjek ki. Mondtam, miért ne? Ez a Naphegyen volt. En kimentem, és a kertajtó előtt állt Attila kis késsel a kezében, két kezével átfogva úgy odaszögezett a kerítéshez. És beszélt, mint egy vízesés. Mint egy refrént, úgy hajtogatta: „Kis kés, de jó kés.” És én tudtam, hogy ha egy rossz mozdulatot csinálok, akkor ezt a kést megkapom. Emlékszem rá, hogy Hollós István egyszer mondta nekem, hogy soha nem szabad félni egy betegtől, mert akkor megijed attól, hogy félsz. Ezért egészen nyugodtan mondtam: „Attila, mi értelme van ennek? Se maga, se én nem kételkedem abban, hogy maga azt csinálhatja, amit akar.” Erre elejtette a kést, és azt mondta: „De nem mer velem sétálni jönni.” Éjszaka volt, és a Naphegy akkor alig volt beépítve. Azt mondtam: „Miért ne?” És két óra hosszat jártunk a Naphegyen beépítetlen telkek között, és Attila beszélt és beszélt. Akkor már nem féltem. Halálosan fáradt voltam, két óra múlva levezettem a Lánchídhoz, és azt mondtam: „Attila, én most nagyon fáradt vagyok, és hazamegyek, holnap folytatjuk.” Mert akkor még járt hozzám kezelésre. Ezután az éjszakai séta után írta azt a hosszú levelet, melyet most odaadok.4 A levélben egy szót sem ír a késes jelenetről. Ellenben a beszélgetés folyamán valami olyasmit mondott, hogy ha ezt száz nyelven mondja nekem, akkor sem fogom érteni. Erre én valószí184