Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Gyömrői Edittel
Beszélgetés Gyomról Edittel1 Kérdező: Vezér Erzsébet London, 1971. június 24. és július 1. Vezér: Első sztereotip kérdésem: hogyan ismerkedett meg József Attilával? Gyomrai: Én nem ismerkedtem meg József Attilával; én egy praktizáló analitikus voltam. Lesznai Anna megkért, hogy elvállalnám-e az Attilát, mert nagyon nagy szüksége van segítségre. Hatvány Bertalan hajlandó a kezelésért havi húsz pengó't fizetni. Természetesen elvállaltam. Minden nap járt hozzám. Ezt azért mondom, mert nem tudja elképzelni, hogy mennyi ellenségeskedést kellett nekem elviselnem. Én voltam az a lehetetlen nó', aki azt mondtam, hogy ez az ember beteg, holott semmi baja nincsen, és elvettem az utolsó fillérjét. Vezér: Volt valamiféle elmélet, hogy csak akkor használ a kezelés, ha a beteg fizet érte? Gyomrai: Nemcsak akkor használ, hanem én még ma is azt az elvet vallom, hogy a beteg annyit fizessen, hogy ne legyen neki szörnyű teher, de érezze, mert ez sietteti a gyógyulást. Az ember meg akar szabadulni az ilyesmitől. Valahogyan érezze, hogy ha ezt nem kellene fizetnie, akkor mi mindent csinálhatna a pénzzel, elutazhatna Olaszországba vagy hasonlót. Ez nagyon fontos dolog, és ezért akartam, hogy Attila hozza el a pénzt. Mikor Attila hozzám került, néha egy hétig, két hétig nem kelt föl. Egy ilyen esetre utal az egyik levél is, amit majd át fogok adni.2 Judit felhívott, hogy mit csináljon vele, alszik és nem akar fölkelni. Azt mondtam, keltse föl. Nagyon nagy bajban voltam, mert két hét múlva tudtam, hogy Attila gyógyíthatatlan. Viszont az is tudtam, hogy ha én azt mondom neki, hogy inkább nem folytatjuk, akkor megtudja, hogy miről van szó. Ezért azt gondoltam, hogy nem kezelem úgy, mintha kezelhető beteg lenne, de nem hagyom el, fogom a kezét. Nem volt ez 181
