Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Lesznai Annával
Lesznai: Nem úgy haragudott meg, hogy szakított volna velem, hanem már nem szeretett engem annyira. Nagyon kedves fiú volt. A vége felé már nehéz volt vele együtt lenni, mert akkor már mindenki érezte, hogy nem normális, és veszekedős lett, és... nehéz volt vele. Vezér: Móriczot nem ismerted? Lesznai: Dehogynem, de nem intimen, Oszkár révén, Oszkár nagyon jó barátja volt, nagyon szerették egymást, és még Oszkárral voltam náluk látogatóban. Furcsa, arra emlékszem, hogy a Móriczcal sétáltunk az utcán, még valahol a Gerbeaud előtt jártunk, nem tudom, nem oda mentünk-e be, de valahol épp ott jártunk. Mentünk át, és akkor így rám nézett, és azt mondta: „Ejnye hát, ez a Lesznai Anna, én mindig azt képzeltem, hogy egy kis sovány szőke nő’.” — És ez engem borzasztóan bántott, mert azt gondoltam, hogy a verseim kvalitásából következtet arra, hogy én sovány szőke nő vagyok; és minthogy igazán nem voltam az, hát nagyon dühös voltam. Vezér: Érthetően. Lesznai: Különben köszönöm, jól voltunk, nagyon jóban voltunk. Utoljára találkoztunk vele, már szegény Oszkártól elváltam, és nem mondhatnám, hogy éppen gyengéd felesége voltam. Talán már a feleséged is voltam, azt nem tudom. Vezér: Mindegy, nem fontos. Lesznai: Hát akkor egyszer egy nagyon furcsa utazást tettünk, Anconából mentünk Gubión keresztül, ahova meg voltunk hívva, de ez nem tartozik ide, ez csak egy olyan utazás volt. És akkor végre eljutottunk éjjel, borzasztó későn és fáradtan egy taxival — és úgy, hogy kiadtuk az összes pénzünket taxira, nem tudtuk kifizetni útközben a kocsit, mindenféle furcsa véletlenek folytán — nagyon későn Assisibe. Jaj, de szép Assisi! És ott volt a hotelben nászúton Móricz a második feleségével. Ott találkoztunk utoljára, ott töltöttünk együtt egy estét. Ezek voltak emlékeim sommái. És tudom, hogy aztán Oszkár mindig nagyon respektálta Móriczot, és én hallatlanul szeretem az írásait. 177
