Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Hajós Edittel

azelőtt a szezon aratómunkásainak kaszárnyája, barakkja volt. Nagyon szép volt, árbocok és kerek tányérok voltak, azon feküdt az ember úgy, mint egy keréknek a küllői, egy baj volt, hogy enni nem adtak. Csak azoknak volt ennivalójuk, akiknek Rigában voltak rokonaik, akik odajöttek, és a drótsövényen átdobtak egy kenyeret vagy valamit, egy csomag élelmiszert. Akkor láttam, tudod, hogy mint a farkasok, úgy harcoltak az emberek. Akik nem kaptak, megtámadták azokat, akik kaptak, és véres verekedések voltak egy darab kenyérért.

Nem ettem már három napja, és kint mászkáltam a barakkok közt, mert azt lehetett. Egyszerre csak láttam egy embert két civillel, egy harmadik civilt, aki másképpen nézett ki. Egy kis zománcos dán zászló volt a gomblyukában, erre megszólítottam őt, és azt mondtam, hogy osztrák-magyar állampolgár vagyok, engem itt jogtalanul tartanak fogva, csináljon valamit. Ha nem ismertem volna a dán zászlót, vagy összetévesztettem volna a svéddel vagy a norvéggal, amit nem tettem, akkor valószínűleg nem diskurálnánk itt. 0 erre elment, és azt mondta, hogy majd visszajön. Tényleg vissza is jött, még pedig több tisztviselővel a dán konzulátusról. Amikor én mentem ki a kapun ezekkel a dánokkal, találkoztam egy Komintern kurírral, akivel útközben egyszer együtt utaztam, és ő rögtön arra a következtetésre jutott, hogy engem visznek agyon lőni, és jelentette, hogy találkozott velem útközben. Azt hitte, hogy meg vagyok halva, de nem voltam. Elmentem a dán követségre ezekkel az emberekkel, és ott azt mondták, hogy legokosabb volna, ha minél előbb elhagynám Rigát. Mondom, nem hagyom el Rigát, mert itt van 250 hadifogoly, akit áthoztam magammal a fronton, és azokat nem hagyhatom egyszerűen meghalni. Mire ők azt mondták, hogy tudják, hol vannak, és odamentünk. Kiderült, hogy két pártra oszlott az a hadifogoly csoport, az egyik azt mondta, hogy otthagytam őket, és a magam bőrét mentettem, a másik pedig azt mondta, hogy nem, a doktor azt nem teszi. Én ott annyi puszit kaptam, amit igazán nem élveztem valami különösen. Németek is voltak ott, a dánoknak nem volt semmi közük a németekhez, azért mentem a német hadügyminisztériumba, amit nagyon jól tettem.

146