Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Hauser Arnolddal

nek is volt egy olyan tetőpontja, mint Lukácsnak a Geschichte und Klassenbewusstseinben. Csak ez nála az Ideologie und Utopie14 volt. Ez volt a legjobb könyve, és ami ezután jött már gyengébbre sikerült.

Pontosan megismétlődött Lukács története, belső története. Minden későbbi könyve rosszabb lett, mint az előtte levő. Fölmentek egy bizonyos csúcspontra, aztán mindegyik lefelé ment, és mindig kevésbé és kevésbé volt jó. Különböző okokból. (...)

Vezér: Amikor Londonban élt, később nem találkoztak?

Hauser: De igen. 0 főleg azokkal az emberekkel jött össze, akik hasznosak és fontosak voltak számára, én pedig egy nagy Niemand voltam akkor. Kijöttem, egy senki voltam, és engem senki sem ismert. Eleinte egy kis állásban voltam, ahol öt fontot kaptam hetenként, egy kis irodai inas munkáját végeztem, délben egy félórára elszaladtam az irodából a British Museum könyvtárába, hogy valamit még megnézzek. így éltem tíz évig, és ez alatt egy betűt sem publikáltam. Mert az volt az érzésem, hogy meg kell írni azt a könyvet a lehető legjobban, történjék, ami történik. 0 épp ellenkezője volt ennek.

Vezér: Már 1938-ban idejött.

Hauser: Igen. És tíz évig nem publikáltam semmit, egy-két cikket, ami már megvolt németül, és amit aztán itt lefordítottak. De amit itt írtam, abból semmit. Kértek, hogy adjak egyes fejezeteket, és így tovább. Egyszer Mannheim azt mondta nekem: „Tíz évig ülsz egy könyvön, és nem publikálsz semmit.” Mire én: „Az embernek türelmesnek kell lennie. Nem akarom a magam nótáját fújni.” De mindezeket azért említem meg, mert részben megmagyarázzák, hogy miért idegenedtünk és távolodtunk el egymástól. Lukács sose volt szentimentális lény, és aki távol volt tőle, arról egyszerűen megfeledkezett. Mikor Mészárossal néha beszélünk ezekről a dolgokról, és azt mondom, hogy ezt nem tette, azt nem tette, és miért nem tette, azt mondja: hát nem gondolt rá, egyszerűen nem gondolt rá. Volt egy nő, aki őt mindvégig kiszolgálta, és aki azt mondta, professzor úr, lyukas a könyöke, vegyen fel egy másik kabátot. Különben nem vette észre, hogy lyukas a kabátja. Nem vett tudomást a külvilágról. Annyira a munkájának élt.

114