Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Hutvágner Éva: Láthatatlan műfajok A hasbeszélő és Az egyszeri királyfi a bábszínpadon

elgondolása Európában „a színházi konyha" leleplezésének színre vitelével kezdődik. A talán keleti bábművészeti hatáson alapuló, de mindenképp arra emlékeztető bábhasználat a néző számára láthatóvá teszi a bábjátékost, az animátort. A közös színpadi láthatóság, a közös színpadi jelenlét mikéntje a mai bábszínházi gondolkodásunk egyik fő kérdése, így tehát lényeges megtalálni azt az eredetet, vagy azokat az előadásokat, ahonnan a színész és báb közös színpadi jelenlétéről beszélhetünk: visszamenőlegesen válnak izgalmassá azok az előadások, amelyekben a báb és színész kapcsolatát a színpadon olyan színházi szituációként lehet értelmezni, ahol a bábfigura egy, a színész testével egyenrangú színpadijelként van jelen. A korban ezt a létrejövő, modern, átgondolt koncepcióval rendelkező művészbábszínházak esetében sem láthatjuk. A hasbeszélő ezredfordulót követő előadásai is rendre ezt a viszonyt emelik előadásuk középpontjába, kiemelve a szöveget a kabaré környezetéből, és a humor forrásául szánt szövegrészieteknek (például az italozás végén lejtett táncnak) csak egy részét olvasva bele előadásaikba - inkább a szövegek tragikus oldala és ennek köszönhetően egyfajta „misztikum” kap hangsúlyt; az, hogy a hasbeszélő legnagyobb meglepetésére a bábok valóban önrendelkező lényekké válnak.

Istvánka, az egyszeri királyfi

Szép Ernő másik, vizsgálni kívánt szövege, Az egyszeri királyfi esetében egészen más képet kapunk az előadástörténet láthatatlanságáról. Az Istvánka című szövegváltozat azért sem maradhatott fenn az életmű szerves részeként, mert Az egyszeri királyfi átiratát, ahogyan a Nemzeti Bábszínjáték szinte minden egyes átiratát, a színház számára maguk az alkotók, leggyakrabban pedig a színház tulajdonosa, Rév István Árpád dolgozta át a bábszínpadra.

Láthatatlan műfajok / 233