Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Tarján Tamás: „Futók, ugrók, mászók, csúszók” Szép Ernő sportversei

groteszk megjelenésére sokkal fanyarabban pillantott, mint a szeretettel kritizált sportfenoménekre, bálványokra, mezei sportolókra. Kissé fölényes, időnként leereszkedően csipkelődő sportmániája azonban az újság-, kabaré- s egyéb könnyebb műfajokban is kaput nyitott az árukapcsolásos társadalomkritikának. Érzékelte és érzékeltette, hogy a sport egyéni, klub- és válogatott szinten, helyi és világversenyeken is a mind dominánsabbá váló individuális és közösségi reprezentáció egyik nagy horderejű formájává lehet. Az elsők egyike volt, aki együtt látta a sportot, a művelőjét és a nézőjét. Szükségképp nem sportújságírói bennfentességre, hanem poentírozó „sport-képek" megrajzolására törekedett. Nyelvi kihívást is lelt a sporttárgyak megjelenítésében (bár a modern magyar sportszótár létrejöttéhez nemigen járult hozzá), s noha ebbe a körbe foglalható jelentős számú verse lírájának margóján rakódott le, a sport szellemisége, némely aktualitása, stílusjegye nyelvhasználatának sok szegmensében, epikai és drámai alkotásainak sűrűjében ugyancsak megjelent, legtöbb kortársánál alig feltünedező élénk színekkel gazdagítva amúgy is sajátos koloritú oeuvre-jét.

„Futók, ugrók, mászók, csúszók” / 139