Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Pataky Adrienn: Ady-hatás Szép Ernő szonettjeiben

hér pillangó...] című versben folyton összekapcsolódik a nézéssel, először a lírai én fehér pillangót lát, ahogy „Tükre előtt ült, haja szerteszét,", majd „Hogy a tükörbe tévedt a szemem / S onnét egy anda délibáb mosolygott, / Egy tündér pillanat tréfált velem.” - az érzékcsalódást Szép így írja le, majd a tercinákban a vágy és ábránd még nagyobb hangsúlyt kap, s a tükör motívuma visszatér: „S bájoltan álltam a tükörrel szemben,". A tükör a valóság és egy titkos, vágyott, ismeretlen világ szétválasztója, egyben élet és halál, józanság és megbomlottság közti választóvonal. Közben pedig a látás és nézés aktusának különféle lehetőségeit felmutató ágens, ami ismét a fentebb említett József Attila-i önmagunk nézése motívumhoz kapcsolható.

A szív a passzív, befogadó, feminin pólus, ám egyben az élet jelképe és a cselekedetek irányítója is. Szép Ernőt többen feminin költőnek titulálták, Tóth Árpád például így állítja szembe Adyval és Babitscsal: „Szép Ernő költészetét az új magyar líra más főbb képviselőivel szemben valamely feminin lágyság jellemzi. [...] Ady és Babits költészetéből csaknem teljesen hiányzik.”45 A szív azonban az Ady-versekben is előfordul: „Bús, áttetsző szivem többé már nem talány" (Paul Verlaine álma), „Sürü, nehéz köd fogta át lelkem, / Szivemre lelni nem tudok azóta [...] Rád emlékeztem s a szivemre leltem...” (Rád emlékeztem...), „S úgy csüggnek rólad világok, szivek," (Téli alku szememmel), „Csak az én szegény, bús lelkem repedt el” (Három Baudelaire-szonett, II), „Óh, ne keresd a szívem, az állatok megették, [...] Palota volt a szívem s a tömeg befertőzte" (Három Baudelaire-szonett, III), „A lenge hó-fátylat, fehéret, mint az álom, / Mely szivemben dalolt s imája volt a vágynak. [...] S fejünk egy hű szivén boldog epedő gondban...” (Fájdalmak). Ez a fajta hangolt költészet a magyar maszkulin köztudat számára férfiatlannak, lányosnak tűnik, hiszen a mi hagyományunkban a férfiashoz a szemantikai, a nőieshez a hangolt, szenvelgő beszédmód társul.

45 Tóth Árpád, Szép Ernő: Emlék, Nyugat 1918/4., 284-291.

Ady-hatás Szép Ernő szonettjeiben / 123