Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Forgách András: Örkény: Visszhang vagy forrás? Egy eredetiség vizsgálata

S ez a zárómondatom is lehetne, ha most nem kanyarodnék vissza a mottómhoz, mely a Hódolat Kafkának ciklus egyik novellájából, a Visszaváltozásból származik. Örkény hallatlan bátorsággal nekiáll hódolata tárgyát, az egyik leghíresebb Kafka-elbeszélést dekonst- ruálni (és több elbeszélést is végiggondol kafkai modorban): meg akarja fejteni az Átváltozás jelentését, új véget ír hozzá, amelyből az derülne ki, hogy a borzalmas rovarlét talán csak Gregor Samsa álma volt, és Gregor Samsa utazóügynök újra ember lesz. Ugyan Örkény sokkal okosabb annál, hogy ez az emberré való visszaváltozás egyben, hogy Petrit parafrazeáljam, „reménybe züllés” legyen, de ugyanakkor mégiscsak visszahátrál egy lépést: Gregornak élnie kell, emberként kell élnie. Ahogyan Tótéknak is. És a Szkalla-lányoknak is. Mindent az élet felől szemlélünk, nincs metafizika (Kafkánál van). Kicsit úgy, ahogyan Petri mondja 56 című versében:

A szovjet inváziónak nem volt igazán mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák, szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.

Ez pedig - végülis - megbocsájtható.

Örkény nem megbocsát, de nem is ítél meg. Nagy művei tartalmazzák azt a belső törést, azt a feloldhatatlan diszkrepanciát, amely mély személyes tudásává lett a háborúban, s amelyet hol iróniával, hol az értelmetlenség és értelmezhetetlenség fájdalmasan éles, aforizmatikus kidomborításával, de mindenekelőtt a művek szerkezetében formává kristályosít. Ez pedig sem Giraudoux-ban, sem Dürrenmattban, sem Beckettben, sem a többiekben így föl nem található. Sem Kafkában. A gondolat képlékenységét és erősségét az a próteuszi alakváltozás is bizonyítja, amelyen a Tóték mítosza (vagy a Macskajáték, és még számos más Örkény-mű is) keresz120 / Forgách András