Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Forgách András: Örkény: Visszhang vagy forrás? Egy eredetiség vizsgálata

Most itt engem nem annyira a Voronyezs című darab cselekménye érdekel, vagy annak bonyolítása, egy ilyen rövid tanulmányban nem is lenne alkalmam ízekre szedni - habár, mint az írói őspillanat lépésről lépésre történő elemzése, föltétlenül megérné -, hanem elsősorban három szereplőjére, három típusra összpontosítanék, valamint a mű befejezésére, amelynek szerkezeti előzményei és következményei is vannak (az életműre nézve).

A három szereplő, akiről részletesebben szólnék: Pataki Gábor szakaszvezető, Oravecz zászlós és Csongrádi százados. Hogy is mondta a belga újságírónak a szerző? A groteszk „egyaránt lehet cinikus, vidám vagy tragikus". Hát akkor legyen ebből a három szereplőből Pataki a vidám, Csongrádi a cinikus és Oravecz a tragikus. Pataki szakaszvezető egyébként határozottan a Tizedes és a többiek tizedesének rokona, Örkény így jellemzi nagyon részletes, talán túl részletes, novellisztikus leírásában (látszólag összeférhetetlen vonások furfangos halmozásával):

...az a bizonyos tömpe orrú, kissé majomképű férfi, de okosan csillogó szemű, élénk eszű, fürge mozgású. Sok kamaszos vonás van benne, öntelt, hencegő, hiú és csúfon- dáros, de önmagát is gúnyolja, s ezzel minden hibáját jóváteszi. Élelmes ember, aki ajég hátán is megél, legfőbb vágya, hogy könyörtelennek és hidegfejűnek lássék, főképp azért, mert alapjában érzelgős. Szakaszvezető lett belőle, aki elegánsabban öltözik, mint a tisztjei, s aki mindenépp azokat akarja utánozni, mintha hatásköre és életmódja a tisztekével lenne azonos.

Pataki egy borotvaélen táncoló frenetikusán mulatságos jelenetben tolmácsol az életveszélyben levő orosz Rájának, a tanárnőnek (ennek a szerelemnek a története részben a darab, ez egy

112 / Forgách András