Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Molnár Eszter: Mágikus szövegműfajok újraírásai Szilágyi Domokos költészetében

képek (barlangfestmények) vagy a szavak (a munka lelkére beszé- lés) révén. Utóbbit, a munka lelkére beszélést talán az ősi munkadalokkal kapcsolhatjuk össze. A „megmaradásra helyettesítők” azonban már nehezebben megfejhető szintagma. Talán összeköthető azzal a szimbolikus transzcendens lénnyel, akit a költő „Megtartónak" nevezett verseiben.

„Az ember, míg volt ideje földeríteni, kitalálta a múltját. Szépen, mert szépet akart örökölni”.17 A múlt kitalálásán, vélhetően, Szilágyi Domokos a mítosz- és mesealkotás egyetemes lelki szükségletét érthette. A költő szerint ezt az elementáris igényt sem a logika teljes győzelme a képzelet felett, sem a technikai fejlődés, sem a tudás relatív gazdagodása sem fogja pótolni, mert: „mindig akad valami megtagadhatatlan és eltagadhatatlan, amit a logikai ítélet csak a képzelet segítségével varázsol elviselhetővé”18; illetve ,,[a] logika előtti szakaszban hiányzott a bizonyíték, a logika utániban a megnyugvás”.19 Kiemelendő, hogy Szilágyi a költészetet, mint időn és téren áthatoló, évezredeket áthidaló csatornát mutatja be, ami biztosítja a kommunikáció lehetőségét mind a jövő, mind a múlt felé. Ezért tételez teljes kontinuitást a népköltészet és a műköltészet között: „Az ilyen tág értelemben vett népköltészet és az egyéni műalkotás között voltaképpen a gyakorlati kivitel különbsége létezik csupán.”20

Az esszé befejező részében, mintegy az egész szöveget keretező tételmondatként Szilágyi megismétli az ember védtelenségéről szóló mondatot. „A költészet örökletes gyógyír; a népé különösen. Mindig akad valami, amivel szemben védtelen az ember. S amíg akad, addig van költészet is.”21 Ezt az utóbbi mondatot én úgy értel17 Uo.

18 Uo.

19 Uo.

20 Uo.

21 Uo.

50 / Molnár Eszter