Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Balázs Imre József: Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában

mindezek olyan sajátosságok, amelyek a posztmodern paradigmában folytatódnak. Továbbá a neoavantgárd a médiumok egymásrahatását is kiaknázza, új műfajokat, kifejezésformákat teremt ezáltal, a technika eredményeit funkcionálisan beépíti művészetkoncepciójába.39

Mindezekre a jegyekre találhatunk példákat a Szilágyi-szövegekben is, és amiben a kései kötetek [Felezőidő, 1974; Tengerparti lakodalom, 1978) eltérnek az 1967-1971 közöttiektől, az épp a fragmentaritás-elv háttérbe szorulásaként írható le, miközben az intertextualitás, parafrázis, egymásba íródó kulturális regiszterek továbbra is meghatározóak maradnak; ugyanakkor domi- nánsabbá válik a decentráltság a beszélői identitások maszkszerű, olykor polifon megsokszorozásával. Dánéi Mónika terminushasználata és szempontjai alapján is valószínűsíthető tehát egy fokozatos elmozdulás az életmű vége felé a posztmodern paradigma irányába, miközben a jelen szövegben kitüntetettnek tekintett 1967-1971 közötti időszakra vonatkozóan egyfajta későmodern/ neoavantgárd kontaminációról beszélhetünk.

Jelen tanulmány recepciótörténeti súlypontja miatt nincs tere ezúttal bővebb szövegelemzéseknek, amelyek a fentebbi jellegzetességeket ráérősen, működésük közben mutathatnák meg - inkább utalásszerűén villantanám csak fel néhány olyan elem jelenlétét az említett korszak Szilágyi-verseiben, amelyek az avantgárd/neoavantgárd közegében relevánsán vizsgálhatók. A Garabonciás című kötet (1967) áradó szabadverseiben a fragmentumszerűség többféle szinten, többféle értelemben jelenik meg. A Vasárnapocska például a „talált szöveg” lehetséges modalitásaival játszik, szintaktikailag hiányos, pontosabban lezáru- latlan mondattöredékeket helyez egymás mellé. Egy közösségi

39 Dánél Mónika, A közöttiség alakzatai, 36-37.

Szilágyi Domokos művei az avantgárd és neoavantgárd kontextusában / 39