Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Boka László: Metafora, jelkép, devalváció?
Végül (?) Kérvény című, 59 soros verse két létmetaforát éltet: örökké úton lenni, s hallani ugyanakkor a „végítélet trombitáját”. Ahogyan e vers a folyton bizonytalan, éppen változó egyéni sors és az eleve sorsszerű elrendeltetés eszményében megjelenő lét kettősét paradoxonná vonja össze, úgy állunk most valahogy a Szilágyi-oeuvre olvasatilehetőségeivelis,kánonihelyejövendőmegszilárdulásával, avagy kérdőjeleivel, ideiglenes állapotával... „Nem tudván menynyire kelendő / portéka a jövendő, alulírott, / alulírott, ideiglenes, / ideiglenes mindörökké". Mert ahogyan Markó Béla egyszer megjegyezte, mifelénk a közösségnek sohasem csak a vers kell! Sajnos. S az utókornak sem, nyilván! Meglehet, hogy a fiatal poéta pokoljárása egyúttal a személyes értékvesztés, devalváció egyéni drámájának létfilozófiai összegződése is, szövegesedési formája egyúttal. Szilágyi poézise, versei mindenesetre - ha más fénytörésben, más „olvasati lehetőségekben” is -, akár szűkülve, akár gazdagabban is mint eddig, de itt vannak, közöttünk. Műértelmező olvasatunkban mi mást tehetnénk, mint hogy ezekre figyelünk, ha kell, korábbi legendájától távolodva, jelképiségétől pontos távolságot tartva, de költészete értékeiből mit sem engedve, ellenjelképiséget szorgalmazó kaján attitűdökön viszont mindenképpen felülemelkedve. Több irodalmi és művészeti példa is - Celine vagy Pound vagy éppen Knut Hamsun esete - erre int: hiszen egy-egy életmű kapcsán a valóban jelentős alkotóknak rendeződött a kánoni helye a hipotetikus nemzeti vagy akár világirodalmi panteonban, annak ellenére, hogy magánemberként egy bizonyos időszakban esendőnek bizonyultak, vagy éppen meggyőződéssel reméltek választ kérdéseikre bizonyos „kollektív ideológiáktól”. Az pedig, hogy Szilágyi ilyeneket nem remélt, aligha lehet kérdéses bárki előtt is. 22
