Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Pataky Adrienn: Szilágyi Domokos (négy szonett)-je Vivaldi Négy évszakának tükrében

kontextusa által újraértékelhetővé, új jelentéssel felruházhatóvá válik. Ilyen a ciklust nyitó és egyben záró mondat: „Megjöttél, kicsike? De meg ám.” Az ismétlés Vivaldinál is jellemző, a dallam variálódva iterálódik, önmagának felelget. Tavasz és az Ősz dúrbán szólal meg, mint már előkerült, az Ősz F-dúrra íródott Vivaldinál, ami az egyik legelőzékenyebb (comp­laisance) és nyugodtabb (calm) hangnem. Szilágyinál ugyan­azt figyelhetjük meg a B betűk által, ami a Vivaldi-darabra is jellemző: a modális hangsorokhoz kötődő hangulat „átfolyik” a Tavasz szonettjéből (E-dúr) az Ősz szonettjébe (F-dúr). Vivaldinál itt folytonosan visszatérő ritornell-muzsika hallható, Szilágyinál az ismétlődés itt a sor kancsal (belső) rímmel történő variálásá­val („szelíd, ami heves volt, / szelíd, ami havas lesz") és a párhuza­mos-ellentételező szerkesztés által jelentkezik („szín születik, hal a fény. // A nap már esőben, / az eső esetlen”) Az (ősz) lassú brummogással indul, majd a második vers­szakban egészen álomszerűvé, lépéssé lassul a tempó a szeman­tika terén („Álmaimból virággá lépik / az őszirózsa”), ez a kvar­tina Vivaldinál is rendkívül lassú zenei tételben bontakozik ki (adagio molto), s itt is az álom motívuma szerepel e sorokban: „a vad nyárnak ki-ki nyugalommal álom- / adóját adogatja vissza". Majd a versbeli mozgás sietőssé válik, az idő fogy, a must gyorsan forr (ritmikusan, rövid és hosszú verslábak jambikus lej­tésével: „a rövid időre, / amíg / a must s a csók kiforr.”) Vivaldinál szintén gyorsulást érzékelünk, nála a két tercina már egészében a gyors tétel része, így indul: „De a vadász kél, kerekedik reggel", végül a szonett végére nyugvópontra kerül a zaklatott vadászat: „lankad a vad már, páráját kiadja" - a vadászat zenei toposzként általánosan gyors tempóval ábrázolódik.40 40 A motívumról részletesen lásd: Raymond Moneele, The Musical Topic, Hunt, Military and Pastoral. Indiana University Press, Bloomington, 2006. Szilágyi Domokos (négy szonett)-je Vivaldi Négy évszakanak tükrében / 165

Next

/
Thumbnails
Contents