Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Pataky Adrienn: Szilágyi Domokos (négy szonett)-je Vivaldi Négy évszakának tükrében
Domokossal kapcsolatban gyakran emlegetett zeneiséget, ám e versekben nem csak a hangok, a színek is jelentésessé válnak: az (ó'sz)-ben például a vörös, a bor színe dominál. Szilágyi Domokos Táncol a sárga című verse hasonlóképp játszik a szinesztéziá- val és az alliterációval mint hangzással is, a nyolcsoros versben két helyen, ekképp: „brummog a barna, [...] fenyeget a fekete”. A versben az alliteráció szerint kapcsolódik az igéhez tartozó szín, miközben hangutánzó és hangulatkeltő hatása is van, az F mint fenyegető hang és a fekete mint fenyegető szín koincidenciáját érzékelhetjük. A bőgő brummogása ismerős lehet Juhász Gyulától, a híres Tápai lagzi című 1928-as versből, amely így indul: „Brummog a bőgő, jaj, be furcsa hang, / Beléjekondul a repedt harang [...] Az ember medve, alszik és morog. / Benn emberek és künn komondorok." - amely gyakori iskolapélda a hanghatások és hangulat versbeli elemezhetőségének demonstrálására. A vers hangutánzó szavai és ismétlődő verssorai révén a népies rigmushoz hasonlítja magát, az alliterációk funkciója azonban nem csupán innen közelíthető meg. A XX. század első felében Kassák Lajos szintén használta a szógyökerek vagy tőrímek versbeli szuggesztiós technikáját, wagneri ihletettségre, ugyanis az Eposz Wagner maszkjában című 1912-es kötetben - amelyet a deszemio- tizáció szempontjából szokás a magyar avantgárd első kötetének tartani - találhatunk erre példát a „Brrr... bum... bumbum... bum...” kezdősorú versben (a vers a kötet előtt már megjelent német fordításban!), amely próbálja minél inkább kiaknázni a hanghatások versbeli ábrázolásának lehetőségét. Wagnert követve e versben is elsősorban az alliteráció mint hangutánzó effektus hozza létre az affektivitást: „Brrr... bum... bumbum... bum... / zokog az ég és zokog a föld / s a katonák táncolnak a halállal. / SsssL.brrrum pa-pa-pa, bum bumm, / kerge kánkánt zenél a pokol tarackja.”37 37 Kiemelés: P. A. Szilágyi Domokos [négy szonett)-]e Vivaldi Négy évszakának tükrében / 163