Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Pécsi Györgyi: Korszerűbb versnyelv és forma felé Szilágyi Domokos: Garabonciás (1967)

„Adok neked / adok neked / egy marék / gesztenyét.” Szilágyi Domokosnál így szól a vers rokon zenéje: „Uraságnak / országában / tinéktek / tinéktek uraságnak / országában / födél nincs / födél nincs szegénylegény, szegénylegény / az árva, az árva”

(...) a tagoló vers így megalkotott törvényéhez Szilágyi Domokos az egész versben igazodik. Uralkodó a versben a 4 tagból álló sor, a két bemutatott alapritmust ismételve vagy annak variációit és a variáció variációit alkotva. (Tudjuk, a tagoló vers - a gyerekdalok szövegalkotása a példaadó - az egyes tagokon belül a szótagszám meglehetősen szabadon változását engedi. Erre alapozva születnek a ritmusvariációk.)19

Szilágyi Domokos a Szegénylegények versben roppant széles folklo- risztikus és műköltészeti hagyományt, a hagyomány alapformáit, jeleit hozta szintézisbe. Valójában a belső forma kötöttségével, az archaikus és modern verstechnika finoman árnyalt ötvözésével válik kivételesen teljessé a költemény. A Szegénylegények ben Szilágyi már nem idézi, imitálja, hanem „anyanyelveként használja” a folklórt - nemcsak forrása, hanem éppoly természetes eszköze a versépítkezésnek a folklór nyelvezete, szimbólumkészlete, a folklorisztikus és a műzenei ritmus, mint a 20. századi avantgárdot jellemző forma.

Ugyanakkor, bár gondolatilag eloldja történelmi idejéből és egyetemes ikonná, szimbólummá teszi a szegénylegényt (Jánosi), végső jelentésében megőrzi a szerepnek a népköltészeti hagyományban megformálódott sajátosságait. Megerősíti rokonszen- vét a lázadó, bujdosó iránt, értéktanúsít - de még a szegénylegény

19 Pintér, 166-167.

130 / Pécsi Györgyi