Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Tolcsvai Nagy Gábor: Testben létezés, átlényegülés, kinyilatkoztatás. Beszédmód a Márk-változatban

Életre paskolni. Paskolni kezdem a fél arcát.

Tessék megelevenedni. Észre se veszem, hogy hangosan beszélek. Hogy beszélek. Aztán két kézzel.

Egyre erősebben pofozom a nagyanyám, ezt kell megállapítanom. Gyerünk már, kiáltom többször. Fárad a kezem. Lihegek, hallom a lihegésem. Egyedül vagyunk. Valahogy eltűnik az öregség az arcról. Ott pihen a kezem.

Aztán fáradtan lejjebb csúszik, érzem a csontot. Állkapca, apámtól hallottam. A torkát fogom. Kicsi a kezem. Mint egy virág vagy folyondár, nőnek az ujjaim, körbefonják nagyanyám nyakát. Megszorítom, visszaengedem. Szorítom, vissza. Hüvelykujjam a gigáján. Megnyomom.

Vissza, nyomom. Egyre erősebben. Melegem van, tüzel az arcom. Dobog a szívem. Megmozdult a szemhéja?

Mintha ki akarna jönni valahonnét. Ahol pedig jó neki.

Erősen rányomok, roppanás. Mintha az ég jégből volna, és az. Becsukom a szemem, nem akarok látni, csak a két kezemmel. (49.)

Az elbeszélő saját tényleges tehetetlenségéről számol be, amelyben az életre keltés szándéka az ölés mozdulatába vált át fokozatosan, és amelyről nem derül ki, hogy mennyire látomás eredménye vagy ténylegesen elkövetett cselekedet, hiszen a nagymama életben marad. Ez a bűn eredendő és megkerülhetetlen voltának megmutatkozása, az episztemikus közvetlenség és a határhelyzet megmagyarázhatat- lansága közötti kettősségben. Az itt felidézett epizódnak a gyermek elbeszélő nézőpontjából megkonstruált összetett átláthatatlansága, meghaladhatatlan ellentmondásossága kiviláglik abból az ellentétes irányú változásból, amely egyszerre e világi, anyagi és testi, illetve transzcendens: az Istenről beszélő nagymama a szélütés nyomán elnémul, az őt rosszullétében megtaláló és szinte ölve életre kelteni szándékozó néma gyermek pedig megszólal, beszélni kezd.

Testben létezés, átlényegülés, kinyilatkoztatás / 73