Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában
atmoszféráról van itt szó, amely - még a homogénabb szólamvezetésű kései művekben is - összetettebb hatású annál, mint amilyenre a közvetlen („vallomásszerű" vagy „önéletrajzi") beszéd közlésbiztonságát ellensúlyozó ironikus önreflexió nyelvi valósága alkalmas. Ennek a nyelvművészeti atmoszférának Esterházynál ugyanis abban van az esztétikai többletpotenciálja, hogy a szöveg - ellentétben a mégoly stabilizálhatatlan ironikus kétértékűség játékos, de az ellendiskurzust elrejteni képtelen összhatásával - itt nem valaminek az (ilyen vagy olyan) kimondását hajtja végre, hanem egy előttünk keletkező világ megismételhetetlen létesülésének pillanatában részesít. És ez a világ az esztétikai tapasztalatban olyan képződést tesz láthatóvá, ahol az irónia azért nem számolja föl önmagát, mert nem viszonylagosít mindent, és az értékek affirmációja sem függeszti fel azok - más nézetben való - megkérdőjelezhetőségét. A Hasnyálmirigynapló legjobb (egyszersmind legsúlyosabb) szövegrészei is ilyen megbonthatatlan modális egyensúlyban tartják a jelentéskeletkezést: Azt hiszem, eszembe sem jutott, hogy meghalok. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy én nem halok meg. Nem érintett meg a lehetséges halálom. Most úgy tűnik, ez a lehetőség közelebb került, de most sem érintett meg. Néha tényleg azt kell hinnem, hogy komoly hívő vagyok, ott, Isten tenyerén, és ha nem várok is direkte találkozni égi Atyámmal, de mintha ugyanolyannak találnám azt, mint ezt. És ezt, ezt a földi változatot, tudom ugyan, hogy ez nem trendi, jónak tartom. Hogy a Márai és egy tehetségtelen vidéki plébános közti dunsztos térbe érjek: élni jó. És akkor halni is? Akkor nincs is nem jó, nincs is rosz- sz? Elvileg még maradna a haldoklás mint rossz. De erről majd akkor.34 34 Esterházy, Hasnyálmirigynapló, 61. Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában / 33
