Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Reichert Gábor: A Termelési-regény és a realista hagyomány

nem?!" „Gondolom" - mondta ő zárkózottan. Lehántot- ta az ágról a gallyakat. A kés meg-megugrott, ilyenkor kicsit megijedt ő. „Volt benne, ami tetszett, volt, ami nem."

„Ez így szokott lenni." A Jobbhátvéd rázta a fejét, a válasz se tetszett, és talán ő is mást akart mondani. („így megy ez.") „Várjál csak." Apró szemeit még összébb húzta, szinte bandzsított. „Várjál csak. Nem is az, hogy nem értettem,

Pepe, persze nem értettem is, hanem, hogy magamat nem értettem." (422-423.)

A regény utolsó előtti végjegyzete pedig, amelyben a Jobbszélső kioktatja a mestert, amiért az csapatkapitányként sincs tisztában az általa vezetett közösség belső viszonyaival, azt a pillanatot rögzíti, amikor a mester kénytelen belátni kívülálló nézőpontjának elégtelenségét, vagyis saját valóságismeretének hiányosságát.

„Petikém! Mit tudsz te itt a dolgokról." „Hogy-hogy" - hebegett ő. „Úgy! Hogy te itt vagy az edzéseken meg a mécseseken, aztán kész, mész haza." „Miért? Mi van még?"- kérdezte ő sértődötten. A kis fekete fiú ránézett a Be- állósra. Ő is? „Hogy micsoda? Mi egész héten bent gályá- zunk a gyárba. - Kicsit várt, aztán tovább mondta: - Mit képzelsz?! Neked nincsenek ellenségeid? Téged nem dumálnak ki?' Állt. „Ez így van mindenütt, Petikém" - szólt a Beállós. (468.)

Eckermann ugyan kommentár nélkül hagyja az idézett párbeszédet, a mester kérdőre vonása a történet végén az addig leírtak élő cáfolataként is felfogható: annak belátásaként, hogy bár a „reálizmus" eszköztára nem elégséges a regénybeli Esterházy Péter életének elbeszélésére, az „önmagát író" regény tágas esztétikai horizontja sem képes mindent magába foglalni. Hiába tudtunk meg sok mindent

244 / Reichert Gábor