Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Tátrai Szilárd: „a mondat múlatja immár az időt." A műfaji sémák működése Esterházy Péter Esti című regényében

Az idézett rész az Esti rizsák című rész záró darabjaként nem úgy reflektál a mindennapokból jól ismert, azonban az irodalmi műfajokhoz képest jellemzően jóval kevéssé kodifikált társalgási műfaj elvárásaira, mint e rész korábbi darabjai, amelyek akként olvashatóak ironikusan, ahogyan megvalósítják a rizsa diszkurzív sémáját. Az idézett rész ezekhez képest éppen ellenkezőleg jár el: habár a címmel aktiválja, de a nyelvi kidolgozással, kifejtéssel nem valósítja meg a rizsa diszkurzív sémáját. Ebben az esetben a rizsa a rövid, feszes, csattanóra kihegyezett történetben annak implikációjaként azonosítható leginkább. A műfajiság felől tekintve mindazonáltal az idézett rész is egészként jelenik meg abban az értelemben, hogy egy diszkurzív sémát mint egészleges struktúrát hív elő, amely azonban egy nagyobb egésznek, az ugyancsak egészlegesként konstruálódó regénynek az összetett és dinamikus viszonyrendszerébe ágyazódva nyer ironikus értelmezést.

A mondat mint műfaj az Estiben: metanyelvi reflexivitás, ironikusság és rekontextualizáció

Nem új keletű belátás, hogy Esterházynál a mondat sajátos, sőt sajátosan kiemelt szerepet kap a poeticizálódás folyamatában.37 Ez az Estiben olyan módon is megmutatkozik, hogy ott a mondat nem csupán sajátosan kimunkált és működtetett nyelvi szerkezetként, hanem sajátos diszkurzív sémaként, azaz műfajként is a konstruálás folyamatának részévé válik:

Régebben a regényekben magától múlt az idő, lehetett arra számítani, hogy az apa idősebb a fiánál, és nem kellett meglepődnünk, hogy ebben az esetben a fiú fiatalabb az apjánál, még ha ez önmagában nem hozott is békes37 Vö. Kulcsár Szabó Ernő, Esterházy Péter, Kalligram, Pozsony, 1996, 96-120; valamint Tolcsvai Nagy, A nyelv fennköltségének megvonása Esterházy prózájában - Uő, „Nem találunk szavakat'. Nyelvértelmezések a mai magyar prózában, Kalligram, Pozsony, 1999, 208-229.

,a mondat múlatja immár az időt." /211