Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Tátrai Szilárd: „a mondat múlatja immár az időt." A műfaji sémák működése Esterházy Péter Esti című regényében

A beszédműfajok teóriájának perspektivikussága: a műfajiság proaktív aspektusa A fentebb mondottakból megerősítést nyerhetett, hogy a konkrét diskurzusok és a tipikus diskurzusok (műfajok) viszonyának leírásá­ban jól kiaknázható a típus és megvalósulás dinamikus kölcsönviszo- nya. Mihail Bahtyin klasszikus, 1953-ban közismertté vált tanulmá­nyában mindez a következőképpen kap megfogalmazást: A beszélő mindenekelőtt meghatározott beszédműfaj kiválasztásával valósítja meg szándékait. E kiválasztás során az adott beszédközeg sajátosságai, a tárgyi-értel­mi (tematikus) elgondolások, a konkrét beszédhelyzet, a benne részt vevő személyek összetétele stb. játsszák a meghatározó szerepet. A továbbiakban a beszélő szán­déka, valamennyi egyéni és szubjektív elemével együtt, a választott műfajhoz idomul és alkalmazkodik.'0 A nyelvelméleti háttérfeltevéseiben a funkcionális kognitív pragmati­kához inspiratívan közel álló bahtyini teória tehát azokkal a szöveg­tipológiai koncepciókkal rokonítható, amelyek a beszélőközösségek által intuitív módon számon tartott és működtetett szövegtípusok­kal mint a nyelvi tevékenység természetes, reális kategóriáival szá­molnak." A bahtyini teória így a szövegtípusok normatív, azaz nor­marendszerként történő megközelítését valósítja meg azzal, hogy a szövegtípusokat egyfelől tudásként, másfelől késztető erőként értelmezi az adott közösségekben folyó társas jelentésképzésekben. Ezzel a műfajnak nem azt az - irodalomtudományi diskurzusokban meglehetősen széles körben alkalmazott - retroaktív értelmezését * 11 10 Mihail Bahtyin, A beszéd műfajai, ford. Könczöl Csaba = Tanulmányok az irodalomtu­domány köréből, szerk. Kanyó Zoltán - SIklaki István, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 261. 11 Lásd ehhez Tolcsvai Nagy, A magyar nyelv szövegtana, 331-338; KocsAny Piroska, Szövegnyelvészet vagy szövegtípusok nyelvészete? Filológiai Közlöny 1989/1,26-43. „a mondat múlatja immár az időt." / 201

Next

/
Thumbnails
Contents