Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában

A folyamatot, utólag visszatekintve ma már világosan látható, Weöres 1972-es Psychéje, illetve Három veréb hat szemmel (1977) című - „a középkortól évszázadunk kezdetéig a lappangó, rejtett, ismeretlen költészeti szépségeket, különös és izgató zamatú, rendhagyó műveket"4 közreadó - antológiája kezdeményezte. Bármily vontatottan következett is be, a nyelv ekkori felértékelődése két elemében azonban nagyon is eltért a romantika hasonló nyelv- és hagyománytiszteletétől. Ez a folyamat egyrészt nem a népköltészetre vagy az irodalmi közbeszédben gyakran emlegetett - a képviseleti irodalmárok kezén ráadásul alaposan félreértett - „bartóki modellre" szűkítette az irodalmi nyelv nemzeti hagyományait. Másrészt - ellentétben a reformkori körülményekkel - nem állt mögötte olyan intézményi vagy kultúrmozgalmi támogatás, amelynek biztonsággal, közmegegyezéstől övezve támaszkodhatott volna a felhajtóerejére. Paradox módon ráadásul éppen az a képviseleti felfogás fogadta idegenkedve ennek az irodalmi hagyomány váratlan felértékelődését előhívó nyelvi fordulatnak a kibontakozását, amelyik egyébként évtizedeken át reflexszerűen sérelmezte az irodalom ún. nemzeti paradigmájának elhanyagoltságát.

Az, hogy a képviseleti irodalomeszmény nemzeti paradigmájában éppúgy másodlagosnak számított a nyelvi „megalkotottság" hogyanja, mint az annak idején nagysikerű Rozsdatemető- (1962) vagy a Húsz óra típusú (1964) korrajzregényekben, abban leli magyarázatát, hogy ekkorra már - a művészeti nyilvánosság erős ideológiai korlátozottsága következtében - maguk az irodalomalkotás esztétikai premisz- szái váltak mélységesen anakronisztikussá. Éspedig nem egyszerűen a Finnegans Wake-hez (1939) vagy a „térségi" Ferdydurke-hez (1937) képest, hanem még az 1948-ban itthon megjelent Heliáne nyelvfelfogásához viszonyítva is. A világirodalmi folyamatokról leszakadt magyar prózaírásban egy olyan, nem retorizálható „természetes"

4 Weöres Sándor, Három veréb hat szemmel, Szépirodalmi, Budapest, 1977, fülszöveg.

16 / Kulcsár Szabó Ernő