Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

teremti a feltételeit a közről való értekezés, vita, valamint az argumentáció nyitottságának, miközben nem le- vagy bezárja azt, hanem szélesíti.19 Az ezeknek az elveknek megfelelő közírás a rendszerváltást közvetlenül megelőzően és követően ama szemléleti és nyelvi fordulatról is számot adhatott, amely a magyar prózaírás történetében az 1986-os évszámhoz, az úgynevezett „prózafordulat" évéhez (a Bevezetés a szépirodalomba, valamint Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényének a megjelenéséhez) kötődik szimbolikusan. Vagyis jól érzékelhető, hogy az Esterházy által művelt közírás magán hordozza prózájának jegyeit is, és fordítva: fikciós és közírói művei mindenekelőtt a nyelvi megkülönböztetés (írás és valóság oppozíció- ja) megszüntetésében váltak közlésképessé mind az irodalom belső jegyeit, mind a keletkező világ külső (referenciális) bázisát illetően.20

Nyelvfilozófiai tekintetben további hangsúlyos szemléleti jegyeket sorol, amikor egyik Közép-Európa-írásában (egy laudációban) a „van" létige többes szám első személyű alakjának („vagyunk") illúzióit és hazugságait leleplezve Joszif Brodszkij orosz írót idézi, aki szerint „[a] politikai rendszer, a társadalmi rend formája, mint általában minden rendszer, meghatározásából eredően múlt idejű forma,

19 Vö. Szirák Péter korai megfigyelésével: „A monologikus igazságfelfogás elleni küzdelmet szolgálta az a beszédmód, amelynek a legfontosabb jegyévé a distanciateremtés, a szcenírozás és szituálás kidolgozottsága, az ellenpontozó egyensúlyszerkezet vált, valamint a horizont lezáródásának »fékezése«, a parológia révén. Mai nézetből úgy tűnik, az Esterházy-féle »közírás« története egyben a nyolcvanas évek végi és a kilencvenes évek eleji magyar szellemi állapotok lázgörbéje is." SzirAk Péter, Az Úr nem tud szaxofonozni, József Attila Kör - Balassi Kiadó, 1995, 87. - A passzus utolsó tagmondata, mely „a nyolcvanas évek végi és a kilencvenes évek eleji magyar szellemi állapotokra" vonatkozik, Esterházy esz- széisztikáját és publicisztikáját kitüntetett pontként kezeli a magyarországi közírás történetében. Arra, hogy a közírás ebben az összefüggésben mégis idézőjelek közt szerepel, jelezvén annak ingatag vagy nem pontosan körülírható és megbízható státuszát, az lehet a magyarázat, hogy az Esterházy értelmében vett nyílt, valamint szabad és dialogikus-polilogikus beszéd és mondás csak ekkoriban stabilizálódhatott, és ölthette fel azokat a jellegzetességeket, amelyek egy modernség utáni prózafelfogás nyelvi-retorikai jegyeitől sem érintetlenek, illetőleg annak nyelvi szemléletmódját viszik színre.

20 Vö. „Esterházynak itt [a közírói munkáiban] az a szépírói törekvése mutatkozik meg új vetületben (s kerül egyúttal szokatlan lehetőségek elé), amely a Bevezetés...-ben nemcsak felszámolta az irodalmi nyelv regiszterbeli különállását, hanem megszüntette írás és valóság klasszikus-modern oppozícióit is." Kulcsár Szabó, Esterházy Péter, 243.

168 / L. Varga Péter