Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Szirák Péter: El kell mennünk innen. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
van, a halál hallgatása megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet sem lenne. [...] Talán azért nem értenek engem a magyar földön, hol a »nagyok« mindig politikusok is (Petőfi, Ady stb.). Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat sikerül is megragadnom, az, hogy meghalok. Végtelenül lenézem azokat az írókat, kiknek más mondanivalójuk is van: társadalmi problémák, a férfi és a nő viszonya, fajok harca stb. stb. Émelyeg a gyomrom, hogyha korlátoltságukra gondolok." (Naplók, 1933). A másik halálának tapasztalatán nyugvó beállítódás a művészetnek kompenzatórikus erőt tulajdonít, a gyász közegeként azonosítja, s ekként mint egyedül autentikust, totalizálja. Ugyanakkor a bejegyzés ironikusan is olvasható, egyrészt a túlzó, pamfletszerű modalitás miatt („nem értenek engem"; „egyetlen mondanivalóm"; „végtelenül lenézem azokat"; „émelyeg a gyomrom"), másrészt ezzel összefüggésben a különbségek eltúlzása miatt, például a más „mondanivaló", így a „politikusság" vonatkozásában, amennyiben Kosztolányi műveinek funkcióteljességéből ezek korántsem hiányoznak. Mindennek következménye, hogy Kosztolányi naplóbejegyzése mint ars poetica - szándékosan vagy akaratlanul - némi parodisztikus jelleget ölt. A naplóíró Esterházy kommentárja inkább önironikus: ez az önlefokozásban mutatkozik meg leginkább (vö. a Thomas Mann-nap- lóbejegyzés paródiájával, 31.), de abban is, hogy a két perspektíva között - a látszat dacára - nem feltétlenül nagy a különbség. Ha a saját halál nem vihető színre, akkor a másik halálának tapasztalata, vagyis a gyász mellett - mely Esterházynál mindig is kitüntetett motívumkor volt - az élet egyszeri, megismételhetetlen tüneménye szintén autentikus halál-téma. Hogy például elég zavaró, hogy e szöveg „jósága" függ írója életkilátásaitól. Micsoda mondat ez is. Akkor újra: szóval, ennek akkor van húzása, ha belehalok a tündérembe. Ha én már messze járok, amikor te, drága olvasó, ezt ol128/Szirák Péter
