Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"
Nemcsak a Te meg a világ hangsúlyozta kölcsönösség jelent meg ezen a korszakküszöbön különös nyomatékkai, hanem annak kérdése is, hogy mennyiben saját és mennyiben irányítható egyáltalán az, amit némileg hangzatos kifejezéssel sorsnak nevezünk. Annak tapasztalatával, hogy az egyéni lét megváltoztathatatlanul az élet biológiai törvényeinek áll uralma alatt, s hogy a vele való számvetés csak ennek tudatában számolhat a test („agy") és tudat („gondolat", „lélek") sorsalkotó kölcsönösségével, Szabó Lőrinc soha nem szűnt meg hangsúlyozni, hogy az egyéni élet megismételhetetlen csodája64 nem maradéktalanul saját színtéren játszódik le. Az egyetemleges élet világai nem a sajátnak és a környezőnek abban az elkülönültségében vannak adva, ahogyan azt annak térbeliségében az érzékszerveink ismerik, hanem érintkezéseik és találkozásaik változatai teszik történővé az ittlétet. Szabó Lőrinc „természetlíráját" ezért alakítja elsődlegesen az érzékietek tapasztalata - s jóval kevésbé a dimenzionális kiterjedések látványvilága: Szemközt, egy magas ablakon bukfencet vetve, fönt, a kék üvegtáblákon megjelent ma délelőtt az ég. Fönt, a legfelső emelet ablaka azt villogta le, mint egy periszkóp tükre, azt üzente le, ide a mély udvarba, ahová nem jutnak arany sugarak, hogy bár innen nem látni, van 64 „Ez vagy, ez a test, mely / mint szent kerítés / őriz örökké; / s értsd meg: csak egyszer! / csak most! csak itt! és / sehol soha többé" (Egyetlenegy vagy, 1930) Vagy a Hálaadásban (1945): „[...] mint a könny, / buggyan ajkamra a szív, az öröm, // a hála, hogy élek, hogy voltak csodák, / hogy oly szép, oly gyönyörű a világ" 90 / Kulcsár Szabó Ernő