Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

Ősz és tavasz között-et s a Mint különös hírmondó-t egyszerre idéző Szamártövis „talpig fegyverbe öltözött" rendíthetetlensége ezért küldheti ugyanazon életértékek tétjeivel jövőbe a maga „szárnyas gyermekeit", mint amelyek „a halott élet kis fegyence" sorsának kölcsönöznek méltóságot. Mert az egércsapdában ugyanannak a kis életvilágnak múlik ki a csodája, mint amelynek az egyediségét - itt még a versgrammatika és a rímhangzás feltűnő hasonlóságával is - majd Kosztolányi Halotti beszéde (1933) vonatkoztatja az emberre:

Meg se moccant, és nem is volt sehol, csak mint egy emlék emléke, ize, álmok maradéka, mely szétoszol a friss reggelbe, vagy mint gondolat, mely rég elmúlt, de valahogy az agy szöveteiben hagyta illatát: úgy élt csak ő - s egy elmúlott világ e romok fölött lassan élni kezdett, valami, ami nem egy szürke testet bűvölt elénk, hanem egy nagy világot, másvilágot, hol minden illanó, hol a halál csak desztilláció, s mint test, olyan a gondolat: a Lángot láttuk mögötte, mely - szikráit ontva - egyforma kedvvel lobbant életet minden féregben, s azt a pici szikrát, mely éppen őrá bízta sorsa titkát és sorsa volt neki, míg benne élt.

(Egy egér halálára)

Ehhez a pozícióhoz még az egyediség-értés módjaiban mutatkozó antropológiai differencia ellenére is Kosztolányi áll közelebb a költészettörténeti korszakküszöbhöz, mint Babits élet-értelmezése. Másik

78 / Kulcsár Szabó Ernő