Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

Mint üveget,

villogod át húsom feketeségét, érzem, hogy pirosodnak vérem csermelyei.

Érzem szent gyönyörödet, feltámadás, ahogy a magban a föld s az anya a jövőt.

És valóban, ha jól megfigyeljük a hasonlító szintaxis - érzéki és fogalmi közt precíz egyensúlyt tartó - retorikáját, a test „gondolatai" itt minden részletükben inkább érzetek, mint anyagtalan összefüggések előhívásai: a feltámadás anyagtalan ígérete lényegében nem egyéb tényleges testi érzetek rögzítésénél/valóságánál.

Szabó Lőrinc ilyen típusú verseinek azonban meglehetősen bonyolult a viszonya a természetlírához, különösen annak 20. századi mintáihoz. Egyfelől azért, mert optomediális viselkedésük a Te meg a világban nem illeszkedik a modernség természeti képeinek paradigmáiba, másrészt mert éppen nem azok a beszédesek közülük, amelyek a századeleji természetlíra látványszerkezetét követik vagy azokra emlékeztetnek (Hajnali rigók [1931], Az ég az ablakon [1931], Erdei patak [1926], Farkasrét [1930-1932]). A Te meg a világ ilyen darabjaiban az érzékelteti a korszakküszöb közelségét, hogy az előbb említett példákon kívül sem a Föld, Erdő, Isten (1922) természeti szépet „klassziciáló" panteisztikuma, sem a Kalibán (1923) bukolikus vonásai nem jelentkeznek újra. Érzékelte ezt a különös fordulatot a recepció, de lényegében anélkül, hogy nyomába eredt volna a versbeli látványszerkezet átalakulásának s különösképp a humán kérdésirányok váratlan újraalapozásának. Föltűnt ugyan a kritikának az érzéki megfigyelés felértékelődése, sőt, az eszköziségből diszpozitívummá lett technika iránti érdeklődés is, de e két meghatározó szemléleti elem összetartozásának felismerése nélkül. Az „érzékelés gyönyö58 / Kulcsár Szabó Ernő