Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kabdebó Lóránt: „egy Költő Agya"
Hol vagyok? Ha pillám lezárni, testem ízekre hullva száguld zavaros, sötét, óriás körökben. S ha lassan újra fölnézek: fölöttem hűvösen ragyog és teremt Isten, az Értelem és a Rend. Miként jelentkezik rejtekútként Szabó Lőrinc költészetében ez a spirituális modell, s miként válik költészete záró szakaszában meghatározóvá? Versei átigazítása során a két poétikai szemlélet - akárha azonos szöveget magába foglaló - szólamai között is jelen lehet sajátos poétikai különbség. Az 1928-as vers még címbe emeli, hangsúlyossá teszi a pszeudo-bibliai fogantatású sort: „Falba léptem s ajtót nyitott a fal",66 míg ugyanezt a sort mint költői telitalálatot megtartja a Harc az ünnepért kötet címét adó logikus programvers szövegrészleteként. Az eredetileg szólamszerűen hangzó, de még értelmezhetetlen, mégis kiemelten hangsúlyos címéből az igazítás után egy értelmezett-logikussá alakított vers díszítőeleme marad. Értékét azonban majd csak a Tücsökzene 1946 elejei átdolgozásakor, az általa spirituálisnak nevezett telítettség felfedezése után kiteljesedő elégia idején formálja át a célt kijelölő jelszószerűség helyett a hasonló szövegek alakításakor újraértékelendő poétikai megoldást sugárzó matériává, az ateizmusnak ellene mondó materializmus metafizikai ihletőjévé. Éppen ezzel az értelmezéssel nyer poétikai sugalmat - mint láttuk - a szintén 1928-as Materializmus,67 amelynek átértelmezésére 1928 után kétszer talál éppen a „kettős látás" értelmében fogant magyarázatot: először 1932-ben, a Te mega világ idején,68 a materialista lényeg ellensúlyozásával, majd az 1943-as Összes versei ben, amikor az 66 Szabó Lőrinc, Falba léptem s ajtót nyitott a fal, Pesti Napló, 79(1928), jan. 22., 36, átdolgozva Uó„ Harc az ünnepért, 29(1938), ápr. 17. [1928-1938-as dátumozással] 8; = Szabó Lőrinc Összes versei, Singer és Wolfner, Budapest, 1943,1,441 -442. 67 Szabó Lőrinc, Materializmus, Pesti Napló, 79(1928), máj. 20., 12. 68 Szabó Lőrinc, Materializmus = Uö., Te meg a világ, 14-16. 30 / Kabdebó Lóránt