Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Horváth Kornélia: Szökés és megértés: még egyszer Az Egy álmairól

ítélte meg az élete vége felé készített versmagyarázataiban, a Vers és valóságbar\).s

Nem véletlen, hogy Szabó Lőrinc költészetének dialogicitását is ebben a verskötetben látja kibontakozni az irodalomtudomány. Ez a dialogikusság a legtöbb esetben formailag is megragadható, amennyiben, mint azt Kabdebó Lóránt 1992-es monográfiájában hangsúlyozza, Az Egy álmai az önmegszólító verstípus egy sajátos változatát viszi színre („a megszólító fordulat nem a vers alapmondatát adja, csak a viszonyítást jelenti, amely a verset alkotó dialógus ellentétes hangoltságú elemei közötti egyensúlyt biztosítja").5 6 Ezt a dialogicitást Kabdebó Lóránt a versbeli „cselekvő én" (aktor) és „szemlélődő én" (néző) kettősségeként írja le mint a versbéli beszélő „tudatában" lezajló - Szabó Lőrinc-i szóhasználattal - „tükörszínjáték" két résztvevőjét. Nyilvánvaló azonban, hogy itt nem pusztán a minden első személyben megszólaló lírai szöveg azon jellemzőjével van dolgunk, amelyre talán Faryno mutatott rá a legélesebben egy 1975-ben orosz nyelven írt tanulmányában,7 miszerint a lírai szövegben az „én" névmással jelölt „szereplő" eleve osztott, amennyiben egyik jelöltje a versbeszéd „tárgya", „hőse", s mint ilyen, a versmegnyilatkozás idejéhez képest mindig előidejű, azaz a múlthoz tartozik, míg a vers beszélője az itt és most benveniste-i beszédaktusában8 fordul az olvasó felé, s reflektál „önmaga múltbeli énjére".9 A Szabó

5 Vö. „Talán csúcsverse ennek a már régóta tartó magányvers-sorozatnak." Szabó Lőrinc, Vers és valóság. Bizalmas adatok és megfigyelések, Osiris, Budapest, 2001, 57. A keletkezéstörténettel kapcsolatban lásd Kabdebó utószavát: „[...] a Vers és valóság diktálása feltehetően 1955-ben kezdődött, és közvetlenül a költő halála előtt zárult." Vers és valóság, 357.

6 Kabdebó Lóránt, A dialogikus poétikai paradigma nagy pillanata: Szabó Lőrinc személyiséglátomása (Te meg a világ) = Uő., „A magyar költészet az én nyelvemen beszél", Argumentum, Budapest, 1992, 36-40.

7 Jerzy Faryno, Kprobleme koda lyriki Pushkina, UAM, Poznan, 1975,121 -136.

8 Lásd Émile Benveniste, Szubjektivitás a nyelvben (1966), ford. Kovács Sándor = A posztmodern irodalomtudomány kialakulása, szerk. Bókay Antal - Vilcsek Béla - Szamosi Gertrud - Sári László, Osiris, Budapest, 2002, 59-64.

9 Hasonló kifejezést használ Dorrit Cohn a regényt és a narratívát tárgyaló neves tanulmányában, ahol az egyes szám első személyú elbeszélés esetében a hős és az elbeszélő „másságát" abban ragadja meg, hogy az ilyen típusú narrációban „a hős a narrátor múltbeli énje". Cohn, Áttetsző tudatok. A tudatfolyamatok ábrázolásának narratív módozatai a szépirodalomban, az idézett részt fordította Gács Anna = Az irodalom elméletei II., szerk. Thomka Beáta, Jelenkor -JPTE, Pécs, 1996, 99. S nem sok224 / Horváth Kornélia