Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Buda Attila: „Szavaim, arany méhek, itt az ősz"
a finnek, a japánok, a kínaiak. A természet számára múló idő azonos az ember idejével is. Különösen a növényvilág tavasz és tél közötti ciklikusságával képes arra, hogy felvegye a benne élő ember hasonló körforgású - hullámhegyek és hullámvölgyek között létező - személyiségét, az előbbi segítse az utóbbi értelmezését, s evvel szerző és befogadó számára egyaránt feloldást kínáljon. Az élmény és az in- terpretácó bár egymásra épül, el is különül egymástól; nyilvánvalóan másképp kell olvasni Petőfi Sándor A puszta, télen és Tompa Mihály A madár, fiaihoz című verseit, annak ellenére, hogy mindkettő alapvetően természetközeli szemléletű. Szerzői alkat kérdése is, meg a mindenkori befogadói elvárásé, hogy a természetlíra, a tájleíró költészet, az állat- és növényvilág versbe emelése a személyes intenzitás jelenlétében, a nyelvi reprezentációban, a direkt vagy mögé gondolt értelmezésben milyen szinten áll, milyen szintre kerül egy-egy életműben, egy-egy hosszabb-rövidebb alkotói időszakaszban. Például Babits Mihály A gonosz hortenziák című versében a Villa Leoncavallo virágainak látványon túli megnyilvánulása mozdítja el a reflexiót a türelmetlenül feltoluló kérdések felé, amelyek számot vetnek a könyörtelen elmúlás dús szépségének tobzódásával, az érzékek kínzó búcsújával, a felelősségtulaj- donítás, valamint a belenyugvás kikerülhetetlenségével1 - mintegy nyitva a hasonló tematikájú utolsó versek - Búcsú a nyárilaktól, Az elbocsátott vad, Intelem vezeklése, Ősz és tavasz között - felé. Jcirk Szabó Lőrinc költészetére is jellemző - bár távolról sem meghatározó - a természetközelség, a tájköltészeti, tájleíró összetevő viszont hiányzik belőle. Közvetlen vagy áttételes élményei, az évszakokkal 1 Ki bocsátja meg nekem / ezt a kéket az egen? / és a földön ezt a zöldet? / és e vén nap telhetetlen / lángját, és a sok gyümölcsnek // buja húsát, jó izét? / s a szikrázó tó vizét? / a felhőt, mely vertarany?/s a gonosz hortenziáknak / szépségét hogy céltalan? // Hogy adok majd otthon számot / a sok lombjavesztett fának? / Óh pazar, hiú világ! / Vezekeljetek helyettem, / hervadó hortenziák! .Szavaim, arany méhek, itt az ősz" /213
