Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Smid Róbert: Harc a technikával

Ugyanis ahogy a zöld zsír képe a versben a vegetáció szintjére süllyedést (illetve ezzel inverz módon, bizonyos élettelen tényezőknél a felemelkedést) jelzi (ahol kő és bárókisasszony biofunkciói között nincs különbség), úgy a tűz körülhízelgésében megbúvó „híz" a zsírhoz való visszakapcsolás révén vetíti előre a beszélő számára, hogy helyzete nem szárítkozásba fog torkollni.

Hasonlóan párversekként állnak a kötetben az Álom a tengeren és az Éjszaka a vonaton darabok. A beszélő mintha az előbbi versből a padlón átesve jutna az utóbbiba, míg a tűzzel elárasztott vonat pont az indulási helyére vinné vissza.

a tető megnyílt, fölláttam az égig s a padlón át a tenger fenekéig éreztem a fénylő vizet

a kazán kicsapó tüzétől fel-fellángoltak a falak,

[...]

hányódtunk, mint a tengeren, vagy vizek alatt, vagy az űrben

A tájon áthaladó vonat bár autonóm egységként jelenik meg, középpontja pedig egy metonimia révén a rajta tartózkodó megszólaló lenne, az utóbbi szíve lényegében az a gőzgépszerkezet, amely miatt egyáltalán haladhat a jármű. Azazhogy inkább maga a táj változik a beszélő ütemezése szerint, annak épített részei (pl. az alagút) pedig az emberi szervekkel azonosítódnak, semmint a természetbe implementált mesterséges konstrukciók toposzaként kerülnek leírásra. Ennyiben a vonatot maga a szubjektum veszi körül kiterjesztett önérzékelése révén, megfordítva tartalmazott és tartalmazó viszonyát a környezeten keresztül.

Harc a technikával / 201