Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete

ellentétét az „őr" hármas megismétlésével): hol az élet mást megöl, ez a szöveg megáll - és áll még, áll még, a maga darabosságában. Ez a fajta darabosság határozza meg a vers akusztikus rétegeit is: a mindenütt felbukkanó, de alighanem csak a Baránszky-Jóbéhoz hasonlóan körülményes metrikai elemzés formájában jellemezhető klasszikus metrumtöredékekben kibontakozó verszenénél talán még inkább hangsúlyos az alliterációk, a különféle szótagismétlődések vagy -variációk, Ferdinand de Saussure terminológiáját kölcsönvéve difónok és trifónok egyáltalán nem zenei vagy, talán pontosabban fogalmazva, nem harmonikus tobzódása a szövegben, különösen pedig a pergő- és réshangok meghatározó jelenléte: „árokpart árva", „ha hazád" (itt visszhangzik, haha, a gúnyos növénytani elnevezés nevetése?); „Porban, napban son/adva virulsz /forzonborz vértezefedben; / sok kín szerezte neked"; „barátságtalan, bús virág"; „mikor az ősz maró / esőiben megrothad a rét"; „Mint múzeumban" stb. A vers (ahogyan szuronyos csontvázba öltöztetett, torzonborz vértezetben őrködő címszereplője is) zörög. Ez a hangutánzó ige és fonemikus, illetve szemantikai hatósugara egyébként fontos és hasonló szerepet játszik az Egy téli bodzabokorhoz szövegében is, sőt figyelemre méltó összefüggésbe állítható a kor magyar költészetének számos jelentős darabjával is,32 itt leginkább mégis azt nyoma- tékosíthatja, hogy a szamártövis üzenete nem alkot koherens vagy pláne organikus egészet. Az élet, a túlélés móduszában, önmagát önmaga darabjaiban mondja ki.

A (túl)élőnek éppen ezért voltaképpen nincsen üzenete. Az, ami elevenségként benne megnyilvánul, az a textuális intenzitás, amelynek hajtóereje lényegében nem más, mint a szöveg feldarabolása, ismételt meg-megállása vagy kizökkenése, betű- vagy fonémaszintű anyagiságának sokrétű feltérképezése - az egész tagadása.

32 Például Babits Cigánydalára („Zörg az ág és zug a szél", illetve: „jár a szél és zörg az ág.") vagy József Attila több költeményére, így a (Hová forduljon az ember..,)-re („- Madarat lát? - pihe suhan s a csontváz ott áll messzi kopasz ág zörgő tetején - -”) és a (Talán eltűnők hirtelen...J-re („Ifjúságom, e zöld vadont / szabadnak hittem és öröknek / és most könnyezve hallgatom, / a száraz ágak hogy zörögnek.") lehetne gondolni.

136 / Kulcsár-Szabó Zoltán