Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete
A szamártövis és a környezete közötti viszony alapformája tehát az erőszak, olyannyira, hogy az ebből következő paradoxonokat a vers tételesen ki is dolgozza, leginkább természetesen ott, ahol - mint az fentebb látható volt, ez Szabó Lőrinctől általában sem idegen - az életet pusztító, halálos agresszióként ragadja meg („hol az élet mást megöl" - ami persze valójában egyáltalán nem paradox, mi más ölhet meg, mint az élet?), illetve, rögtön ezt követően, szintén még a harmadik versszakban, ahol a később önmaga börtönőreként megjelenített címszereplőt lényegében fegyveres békefenntartóként írja le. „Talpig fegyverben a béke" - nehéz itt nem az olyasfajta, ma is időszerű és talán nem is oly könnyen feldolgozható politikai irritációkra asszociálni, mint amelyeket például a Greenpeace olykor meglehetősen militáns aktivistái sugároznak (maga ez az elnevezés különös megvilágítást kaphat Szabó Lőrinc szuronyos-tüskés bogáncsa felől nézve), vagy még inkább az ENSZ tetőtől talpig felfegyverzett, különféle krízisrégiókba kivezényelt úgynevezett kéksisakos békeharcosai, akiknek a lilabóbitás gyomnövény majdhogynem valamiféle metaforikus előképét nyújtja. A bogáncsnak, miközben befelé őrködik önmaga fölött, mintha saját magával szemben is a békefenntartás háborús törvényét kellene alkalmaznia. Ez a (nem teljesen, hiszen részint az emberi környezetre is kiterjesztett) növényi erőszak persze egyben magának az életnek az erőszakosságára, egyszerre pusztító és újjászületni képes, öntörvényű szuverenitására is kiterjed. Nem teljesen érdektelen, hogy ez a fajta „természetlíra" a műfaj olyan, jóval későbbi reprezentánsaiban is releváns világirodalmi kontextusra lelhet, mint például Ted Hughes némely versében, aki - erre egy 2006-os interjújában Szabó T. Anna költőnő hívta fel a figyelmet21 - szintén szentelt egy, a Szabó Lőrincéhez képest (is) jóval brutálisabb leírást a szóban forgó költőietlen növény életciklusának. Az 1960-ban keletkezett, Thistles című költemény22 (amelynek 21 Gyöke Gabriella, A megfigyelés elszántsága. Interjú Szabó T. Annával (http://www. litera.hu/hirek/a-megfigyeles-elszantsaga) 22 „Against the rubber tongues of cows and the hoeing hands of men / Thistles spike the summer air / And crackle open under a blue-black pressure. / Every one A (túl)élő üzenete / 127
