Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete

- ennek legalább a romantika óta jelentős, persze jóval korábbra visz- szavezethető hagyománya van - ezeket a keletkezés és pusztulás ciklikus mintázataival szembesítik. Szabó Lőrinc vonatkozó versei ugyanis ,,megérzékíti[k] a szakadékot is az egyszeri létezése történetét végrehajtó egyes ember és az ember érzéklését tárgyként eltöltő természet között".1 Az egyik legismertebb példaként az Egy téli bodzabokorhoz című elégikus színezetű költeményt lehetne említeni, amelynek egy buszmegálló kulisszái között megpillantott címszereplője a növényi életciklust antropológiai vonatkozásban próbára tevő lombozat/ruha metafora részletes ki- és lebontása nyomán azzal a nyugtalanító sejtelemmel gazdagítja a megfigyelőjét és a leírását, hogy a jelenlét és a távol-, illetve nemlét ciklusai, a megfigyelőre magára visszavetítve, nem lesznek szétválaszthatok egymástól. Az élet valamiképpen önnön tagadását, önnön cáfolatát is tartalmazza, mi több, önnön pusztulását segíti létre, és csakis ezen körülményt feltételezve engedi magát testi, materiális, akár biológiai instanciaként értelemmel felruházni. Ez a (nietzschei inspirációkkal is kapcsolatba hozható)2 sejtelem az 1931-es Gyermekünk, a halál című versben egyszerű, pregnáns kifejezést nyer: ahhoz, hogy az itt „békéden lázadásként" definiált élet létrejöhessen, önnön ellenségét, a halált is létre kell segítenie, mondhatni ki kell hordania („A halál meg akar születni, / a hernyót megeszi a báb: / készül bennünk a túlvilág, / s mint anyának a magzatát, / ellenségünket, a halált, / gyermekünket, meg keli szeretni."). Az ellenség szeretetének evangéliumi parancsa (Mt 5,44; Lk 6, 2) vetül itt rá az élet továbbörökítésének biológiai törvényére, azzal a kettős eredménnyel, hogy mind az élet/halál oppozíció, mind - hiszen „bennünk a túlvilág" - ennek teológiai értelem horizontja összeomlik.

1 Kabdebó Lóránt, „A magyar költészet az én nyelvemen beszél". A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében, Argumentum, Budapest, 1992,104.

2 Lásd például a második Korszerűtlen elmélkedés egyik sokat idézett helyét: „Ha a halál meghozza is a vágyott feledést, egyszersmind azonban a jelent és a létet (Dasein) is elsikkasztja, s ráüti pecsétjét arra a tudásra, hogy a Van (Dasein) nem egyéb, mint a szüntelen Volt (Gewesensein), valami, ami önmaga tagadásából és elemésztéséből, a magának ellentmondásból él." (Friedrich Nietzsche, A történelem hasznáról és káráról, ford. Tatár György, Akadémiai, Budapest, 1989, 30.; Unzeitgemäße Betrachtungen II. Vom Nutzen und Nachtheil der Historie für das Leben = Uö„ KSA, 1, de Gruyter, Berlin - New York, 1999, 249.)

A (túl)élő üzenete /115