Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Nagy Csilla: „...hullám csak a tavon"

alakzata), az iránta való vágyakozás, az érkezésére való várakozás és a másiknak való hang- és arcadás (azaz a prozopopeia) mint konvencionális tematikus és poétikai jegyek lehetővé teszik, hogy a két versciklust egy, illetve két szerelemtörténet vázlataként olvashassuk.

A huszonhatodik év azonban abban különbözik Szabó Lőrinc szerelmi lírájának korábbi darabjaitól és a /tóprózot-ciklus legtöbb versétől is, hogy itt az én és a másik viszonya túlmutat a „te" szerepének feltételességén, az én hangjától, a hangadás vagy az arcadás gesztusától való függésén. Hiszen, míg máshol a saját hang kölcsönzése az élő, testiségében is érzékelhető kedves számára történik, addig itt a kölcsönzött hang szükségszerűen leválik a testről. Másként szólva, a hangadás határátlépése nem az én és a másik, hanem az én és a másik emléke között, azaz idősík- és dimenzióváltásokon át történik. A Képzelt képzeleteddel képzelem (II. 228.) ezt a sajátos szitdációt viszi színre: a vers beszélője csak úgy képes felidézni, jelenvalóvá tenni, újrateremteni a kedvessel töltött időt, hogy - szavak helyett - kölcsönadja a képzeletét, többszörös virtu- ális/imaginárius valóságot hozva ezzel létre: „Képzelt képzeleteddel képzelem / hogy idegondolsz, kedves, mialatt / gyors kerék visz: sóvár magányomat / hívja magányod; együtt vagy velem, / ahogy veled én, és ahogy nekem / vigaszt csak képzelt jelenléted ad, / fájdalmad fájdalmamban érzi csak / enyhülni szorítását sziveden." A vers a kötet egészének ars poeticájaként érthető: olyan struktúra jön létre, amelyben a másikra való rámutatás szükségszerűen csak pillanatnyi, a másik képzelete folyton a saját képzeletemre utal. A másik hiánya betölthetetlen, mert a vágyam a folytonos, felcserélésre épülő viszonyrendszerben a tárgya helyett mindig saját magával helyettesítődik, ezáltal meddő marad. Ahelyett, hogy az én a képzelet egymásba kapcsolódó virtuális/imaginárius tereinek sok- szorozásával közelebb kerülne a másikhoz, voltaképp fokozatosan írja, rajzolja felül azt az emlékképet, amely a kedvesből eredetileg, a képzelet játékát megelőzően megmaradt.

108 / Nagy Csilla