Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Nagy Csilla: „...hullám csak a tavon"

kis fegyence már / csak feküdt és sírt (vagy nem sírt?) s talán / meg is őrült csöndesen..." És: „[...] Ő / meg se moccant, a levegő halottja, / csak feküdt, hasán lágyan elomolva, / és egyik lába, láttam, odabent, / a rács mögött, ép a záron pihent, / s éppen olyan volt, mint Röntgen alatt / egy gyermek kicsinyített csontkeze." Az egér sorsa annyiban feltételez azonosulást, amennyiben emberi sorstragédiaként értelmezhető, amennyiben az állati maradvány az emberi korpusz tulajdonságait hordozza. Ennek az azonosító, antropomorfizáló, az emberi és állati testképet egymásra vetítő gesztusnak a nélkülözése kizárólag az elsődleges tapasztalatot, a pusztulásban létrejött, időtálló objektum, az örökérvényű műalkotás részvét nélküli csodálatát feltételezi, hasonlóan Keats görög vázájához („Ha rajtunk múlás üli már torát,/Te megmaradsz s míg új jajokkal ég/Az új kor, nékik is zengsz, hű barát: / »Igaz szépség s szép igazság! - sohse / Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!«...").12

Az emberi és állati testképek alakulásának, zavarának, egymásba játszásának sajátos eseteiként foghatóak fel azok a gyerekversek, ahol Lóci állatokkal találkozik. Általánosságban elmondható a Lóci- és a Kisklára-versekről, hogy rendszerint dialógushelyzet és élőbeszédszerűség jellemzi őket, a gyermek nézőpontjából láttatják a felnőttek világának, a társadalomnak az ellentmondásait. A gyermek a versekben ennek a rendszernek a szabályait sajátítja el, a világa a tiltások és engedélyezések dinamikája szerint alakul, azonban nézőpontja lehetővé teszi a kritikát, a kritikus szemléletet: az evidenciákra való gyermeki rákérdezés nemcsak humorforrás, hanem bölcseleti kérdésekhez is elvezet. A Lóci verset ír (I. 369.) például egyszerre kérdez rá a létezés és az alkotás mibenlétére, lényegére: „[...] egyszerre nyílt az ajtó, / jött Lóci és elémbe állt // s megszólalt: - Apu, verset írtam! / - De hisz még nem tudsz írni, te! / - Nem is írtam, csak kigondoltam. / - No, halljuk. - Hát figyelj ide, - // szólt Lóci, azzal nekikezdett / s két sorban elmondta a verset: / »Az életet adja, adja, / egyszerre

12 John Keats, Óda egy görög vázához, ford. Tóth Árpád, Nyugat, 1918. 24. szám.

...hullám csak a tavon" /101